Odázgatók

Most nincs idő, nincs pénz, nincs itt a főnök, aki engedélyezné, és egyéb kibúvók, de azonnal látni, hogy a fő-fő hiány az a munkakedv, az ingerencia. A „lelkiismeretes” dolgozó viszont, ahogy több évtizedes munkaviszonya alatt alig egyszer-kétszer mondja azt, hogy valami miatt ő maga a hibás, úgy az odázgatáskor sem vallja be, hogy egyszerűen nincs kedve utánanézni a dolgoknak, és esetleg helyben a végére is járni.

Számtalanszor volt már mindkét fenti esethez szerencsém, és bár még mindig nem tudok megbékélni vele, már én sem vagyok a régi: kevésbé gyorsan csapok patáliát, rángatom elő az ördög öreganyját, de ezúttal éppen ez a halk szavú kitartás hozta meg az eredményt. Nem tudom, országos szokás-e, mindenesetre Nagyváradon már legalább tíz éve (ha nem több) a nyugdíjasok ingyenes tömegközlekedési bérletet kapnak. Köszönet érte, szép gesztus. Évente egyszer kell láttamoztatni, ami során kiderül a megtett utazások száma is, vagyis hogy valóban örömmel használja-e az illető a bérletet, vagy csak vitrinbe téve nézegeti naponta. Az enyémet januárban láttamoztattam, két hete viszont hirtelen megjelent az érvénytelenséget jelző vörös X, elmentem hát vele a legközelebbi érvényesítési bódéhoz, ahol megnézték, és csodálkoztak, hogy januártól nem használtam egyáltalán. Mondtam, naponta legalább kétszer is használom, mire kész lett a válasz: akkor demagnetizálódott.

És mi a teendő? Elmenni a város szélén lévő központba, onnan majd elküldik Bukarestbe és vissza, de föltétlenül közöljem, melyik bódéban akarom átvenni. Megkértem a férjem, rendezné mindezt le, megtette, kapott egy papírt, amivel közben utazgathattam, és átadta az üzenetet, hogy szerda déli kettőig vegyem át a megjelölt helyen, mert ha nem, azt jelenti, nincs rá szükségem, és akkor… Nem érdekelt már a fenyegetés, odamentem délelőtt, a bent ülő hölgy azt mondta, még nincs. De kettő után? – kérdeztem, mire felvilágosított: csak délután jön az illetékes. Másnap megyek, ugyanaz a nő, kérem a bérletet, nincs, érkezik a válasz. Állok, nézem. És ha megbüntetnek? Bukarestben így dolgoznak, kezdi, de én újfent kérdem, mit tegyek. Látja, hogy nem tágítok, veszi a telefonját, rövid beszélgetés után pedig az asztala másik oldalán lévő zacskóból kiveszi, átadja a bérletet, mondván, januárig rendben. Talán addig valóban semmi gond nem lesz kedves bérletemmel!