És valószínűleg éppen ezért lettek dobogósok.

Az első helyen Mircea Geoană, a NATO idén leköszönő főtitkár-helyettese áll, a másodikon Emil Boc kolozsvári polgármester, a harmadikon pedig Victor Ponta volt szociáldemokrata párti miniszterelnök.

Vagyis olyan arcok, akik nagyjából nyolc-tíz, vagy még annál is több éve voltak részei a romániai politikai fősodornak, ma viszont éppen a „kívülállóságuknak” köszönhetően bíznak bennük nagyobb arányban az emberek, mint az aktuális politikai vezetőkben.

Mindeközben a jelenlegi miniszterelnök, Marcel Ciolacu, elődje és koalíciós társa, Nicolae Ciucă és a többi parlamenti párt vezére a bányabéka hátsó fertálya alól pislog kifelé.

Azért megjegyzendő, hogy

Geoană szerencséje az, hogy az emberek már nem emlékeznek arra, hogy egykoron a PSD elnöke volt, és ebben a minőségben érte el azt a bravúrt, hogy egy elnökválasztás estéjén – a közvélemény-kutatások adatai nyomán – még megválasztott államfőként ünnepeltette magát, hogy aztán hétfőn reggel, a szavazatok megszámlálását követően kiderüljön: kikapott Traian Băsescutól.

Most amolyan előkelő idegenként lebegteti, hogy elindulna függetlenként az államfői tisztségért – és nem elsősorban az ő érdeme, hogy ha valóban harcba szállna, a felmérések alapján jó eséllyel meg is nyerné legalább az első fordulót, hanem azon aktuális politikai osztályé, amelynek képviselői sem kormányon, sem ellenzékben nem képesek semmilyen hiteles, a jelenlegi háborús, inflációs viszonyok közepette vonzónak ható jövőképet felvázolni.

hanem az a reputáció, hogy Kolozsvár az ő polgármesteri mandátumai alatt vált a régió egyik legfejlettebbként számon tartott, IT-központtá avanzsáló városává.

Hogy mennyire indokolt a Bocot körülvevő hype, azt persze elsősorban a hiányos közlekedési infrastruktúra miatt naponta órákat a dugókban töltő kolozsvári polgárok tudnák megmondani, de tény, hogy a város jó híre és az, hogy Boc sokak szemében jó városgazdaként tűik fel – amit persze a liberális párti propaganda is igyekszik táplálni – sokban hozzájárul a második helyéhez.

Victor Ponta jelenléte a harmadik helyen már némileg furcsább, hiszen dicstelenül kellett távoznia a Colectiv-tragédia után fellángolt tüntetéshullám nyomán, de a jelek szerint a mostani viszonyokhoz képest az eltelt idő még az ő tevékenységének emlékét is megszépítette. És minden bizonnyal ehhez kapcsolódik az is, hogy ő számít a legismertebb politikusnak, miközben ez utóbbi kategóriában Diana Şoşoacă második helye a botránypolitizálás romániai sikerének a jele.

Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Geoană, Boc és Ponta részéről nem volt szükség kiemelkedő teljesítményre ahhoz, hogy ők rendelkezzenek a legmagasabb bizalmi indexszel:

Vagyis az emberek azért azzal is tisztában vannak, hogy ő sem 24 karátos, de a messiásvárás is befigyel: abban bíznak, hogy a fényességes Nyugatról hazatérve a NATO második számú vezetőjeként szerzett tapasztalatai és kapcsolatai valamilyen formában az ország – és így az ő életük – számára is hozhatnak valami pozitívumot.

Ugyanakkor megfigyelhető egy furcsa kettősség is a polgárok hozzáállásában.

Hiszen

a válaszadók több mint 60 százaléka mondta azt, hogy részt vesz a június 9-i választáson, és miközben a PSD és a PNL vezetőiben nem igazán bíznak, azért mégiscsak megnyeretnék velük az EP-választást.

Igaz, az a trend továbbra is érvényes, hogy a PSD és a PNL közös EP-listája kevesebb szavazatot kapna, mint az önkormányzati választáson önállóan induló két párt külön-külön, de ettől függetlenül még relatív többséget szerezne – és

A jelenség mögött vélhetően az áll, hogy főleg a PSD – de azért a PNL is – meglehetősen stabil, hűséges szavazóbázissal rendelkezik, amelyet helyi szinten a polgármesterek és az önkormányzati képviselők képesek hatékonyan mozgósítani.

Így aztán hiába nem bíznak különösebben a pártok vezető politikusaiban, sokan megszokásból, illetve a pártok helyi képviselőinek köszönhetően akkor is hűségesen leszavaznak a megszokott pártlogóra.

Ami szomorú,

És a jelek szerint nem is tévednének akkorát.