2011. február 18., 10:162011. február 18., 10:16
Az érv: minél távolabbról hozzák ide a déligyümölcsöket, annál jobban szennyezik a környezetet. Az érvvel bizonyos fokig egyet lehetne érteni – már ha arról lenne szó, hogy azokat a gyümölcsöket és zöldségféléket sújtsák különadóval, amelyek ugyan itt is megteremnek, de valakiknek az az érdekük, hogy elárasszák az újonnan csatlakozott tagállamok piacát az olcsó, nyugati dömpingtermékekkel. A Kárpát-medencében például újhagymából is, almából is nagy mennyiségben terem, és talán még ízletesebb is, mint a mesterségesen felturbózott külföldi.
De most komolyan, Pelikán és Bástya elvtársakon kívül hány magyar narancstermesztőt hoz hátrányos helyzetbe az importnarancs? Ha pszichoanalitikus beállítottságú volnék, a narancsadó ötlete kapcsán arra a következtetésre is juthatnék, hogy az tulajdonképpen a kezdeményező latens Fidesz-gyűlöletének a megnyilvánulása.
De mivel nem vagyok az, így csak azt állapítom meg: ismét csak beigazolódott, hogy csak mérsékelten érdemes komolyan venni egy olyan pártot, amelynek egyetlen markáns ismertetőjegye a zöld elkötelezettség, ám szakpolitikai, államszervezési kérdésekben alig képes túllépni az „Együk meg a gazdagokat!” jól hangzó, de értelmes ember számára meglehetősen nehezen elfogadható elképzeléseken. A narancsadó jellegzetesen demagóg, igaz, a felületes szemlélő számára szimpatikus felvetés. Hiszen a kommunizmus örökségeként még sokunkban él a képzet, hogy a narancs az valami megfoghatatlan és egzotikus étek, mint az istenek eledele, az ambrózia és a nektár, vagy a Napóleon-konyak, amelyet annó csak párttitkártól fölfelé fogyaszthatott a dolgozó nép.
Úgyhogy aki narancsot meg banántot akar enni, az csak fizessen többet – hangzik az érv, amelyre bármely MSZP (vagy PSD) kompatibilis kisnyugdíjas vadul bólogatna, még akkor is, ha ma egy kiló bármelyikből nagyjából annyiba kerül, mint az alma. A baj csak az, hogy az LMP-sek zömmel húszas-harmincas fiatalok. Ami ismét csak azt bizonyítja, hogy a politika lehet más, de a szemellenzős, IQ-deficites demagógia nem. Avagy ilyen a magyar zöldpárt: kicsi is, savanyú is, de a miénk.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.