2011. február 18., 10:162011. február 18., 10:16
Az érv: minél távolabbról hozzák ide a déligyümölcsöket, annál jobban szennyezik a környezetet. Az érvvel bizonyos fokig egyet lehetne érteni – már ha arról lenne szó, hogy azokat a gyümölcsöket és zöldségféléket sújtsák különadóval, amelyek ugyan itt is megteremnek, de valakiknek az az érdekük, hogy elárasszák az újonnan csatlakozott tagállamok piacát az olcsó, nyugati dömpingtermékekkel. A Kárpát-medencében például újhagymából is, almából is nagy mennyiségben terem, és talán még ízletesebb is, mint a mesterségesen felturbózott külföldi.
De most komolyan, Pelikán és Bástya elvtársakon kívül hány magyar narancstermesztőt hoz hátrányos helyzetbe az importnarancs? Ha pszichoanalitikus beállítottságú volnék, a narancsadó ötlete kapcsán arra a következtetésre is juthatnék, hogy az tulajdonképpen a kezdeményező latens Fidesz-gyűlöletének a megnyilvánulása.
De mivel nem vagyok az, így csak azt állapítom meg: ismét csak beigazolódott, hogy csak mérsékelten érdemes komolyan venni egy olyan pártot, amelynek egyetlen markáns ismertetőjegye a zöld elkötelezettség, ám szakpolitikai, államszervezési kérdésekben alig képes túllépni az „Együk meg a gazdagokat!” jól hangzó, de értelmes ember számára meglehetősen nehezen elfogadható elképzeléseken. A narancsadó jellegzetesen demagóg, igaz, a felületes szemlélő számára szimpatikus felvetés. Hiszen a kommunizmus örökségeként még sokunkban él a képzet, hogy a narancs az valami megfoghatatlan és egzotikus étek, mint az istenek eledele, az ambrózia és a nektár, vagy a Napóleon-konyak, amelyet annó csak párttitkártól fölfelé fogyaszthatott a dolgozó nép.
Úgyhogy aki narancsot meg banántot akar enni, az csak fizessen többet – hangzik az érv, amelyre bármely MSZP (vagy PSD) kompatibilis kisnyugdíjas vadul bólogatna, még akkor is, ha ma egy kiló bármelyikből nagyjából annyiba kerül, mint az alma. A baj csak az, hogy az LMP-sek zömmel húszas-harmincas fiatalok. Ami ismét csak azt bizonyítja, hogy a politika lehet más, de a szemellenzős, IQ-deficites demagógia nem. Avagy ilyen a magyar zöldpárt: kicsi is, savanyú is, de a miénk.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.