Fotó: Páva Adorján
1. A Kolozsváron elképzelhető leglehetetlenebb helyen volt a Krónika első szerkesztősége, a Donát út fölött a dombon, a Fellegvár mögött.
2019. október 30., 18:332019. október 30., 18:33
Gyakorlatilag képtelenség volt megközelíteni, gyalogosan csak kemény hegymászással, busszal a fél város megkerülésével, autóval meg… Akkoriban csak a vezetőknek volt autójuk, nagy fekete szolgálati járgányok, úgy könnyű volt eljutni bárhová.
Na, de én nem voltam vezető, így hát gyalogoltam felfelé az irgalmatlan kaptatón, a Rosetti utcán, 1999. október végén, valami fotókiállításról szóló cikket vittem be a szerkesztőségbe. Akkoriban az internet még csak kezdett elterjedni nálunk, de csak a kiváltságosak jutottak hozzá, így hát a tudósítás egy floppin csücsült a táskámban.
A Krónika szerkesztősége egy három- vagy négyszintes villában működött, ott minden szoba minden sarkában gubbasztott valaki egy szövegszerkesztő és egy rakás papír társaságában, az emeletek között pedig folyamatosan le-fel száguldozott valaki.
Az első Krónikák akkorák voltak, mint egy lepedő, egy kisebb íróasztalt simán le lehetett teríteni velük, ezért rengeteg szöveget kellett írni, hogy megteljenek, no, hát ezért volt szükség ennyi emberre. Én nem voltam alkalmazott, csak külsős és igazából nem is gondoltam komolyan az egészet. Főleg azért, mert éppen függőben volt, hogy felvesznek-e egy másik, kecsegtetőbb sajtóprojektbe. Felvettek és évekre ejtettem a Krónikát, de az indulásánál ott voltam.
2. Erdélyben, Kolozsváron, a médiában valaki vagy volt, vagy lesz valakinek a kollégája, ez évtizedes szabály, ami folyton érvényesül. Miután a Krónika alapítása és indulása körüli első eufória elmúlt, miután megtörténtek az első lapvezetői és szerkesztői idegösszeomlások, felmondások, elbocsátások és kiderült, hogy mégsem annyira fenékig tejfel a lap állapota, ahogy azt a legénység kezdeti behergelése idején ígérték, szóval a kezdeti hőskor évei után a Krónika szerkesztősége már jóval kisebb létszámmal működött (és persze jóval kevesebb pénzből).
Akik maradtak, vagy igazán elhivatott újságírók voltak (és azok most is), vagy olyanok, akik más lehetőség híján beszorultak az állásukba (volt még egy harmadik kategória is, azoké, akik átjáróháznak használták a Krónikát, pár hónapot dolgoztak, majd továbbálltak). Ekkoriban volt a második találkozásom a Krónikával, a hétvégi Szempont melléklet társszerkesztőjeként pedig állandósult is a kapcsolatom a lappal. Addigra az erdélyi sajtópréri megtelt a hajdan a pályát a Krónikánál kezdő újságírókkal (jutott belőlük Magyarországra is).
Akik maradtak, azokból állt az egyik legjobban, legolajozottabban működő munkaközösség és műhely, amelyet ismertem. És amelynek – mire észbe kaptam – magam is hosszú évekig szerves részévé váltam, immár a politikai rovat vezetőjeként és publicistaként.
3. A Krónikától akkor távoztam, amikor éreztem, hogy megfulladok. Mert megalázóvá vált a szerkesztőjének lenni egy olyan lapnak, amelynek a vezetése láthatóan csúfot űzni kíván mindenből, ami média, sajtónyilvánosság és véleményformálás.
A hanyatlás évekkel korábban kezdődött, egy másik tulajdonos és vezetés alatt. A tulajdonost nem igazán érdekelte a lap, helytartó képviselői pedig abból űztek sportot, hogy önmagukat túllicitálva újra és újra bizonyítsák totális hozzá nem értésüket. Ez engem egészen közelről érintett, mivel addigra én lettem a Krónika főszerkesztője. Fél évig. Ennyi volt benne, tovább nem lehetett már csinálni.
Hét évvel ezelőtt jöttem el, úgy tűnik, végleg. Az a csapat, amely ott maradt, pár embert leszámítva most is ott van és dolgozik a szerkesztőségben. A Krónika pedig azóta is minden hétköznap megjelenik, bár az olvasók valószínűleg nem is sejtik, micsoda húsz év volt, micsoda örömök és bánatok, sikerélmények vagy éppen embertelen erőfeszítések árán sikerült a szerkesztőségnek összehozni a lapot. Isten éltesse a húsz éves Krónikát, Isten éltesse a krónikásokat, bárhol is legyenek!
Fall Sándor
A Krónika főszerkesztője 2008-ban
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – küzdtük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!