Húsz év múlva – villanások a Krónika korszakaiból

•  Fotó: Páva Adorján

Fotó: Páva Adorján

1. A Kolozsváron elképzelhető leglehetetlenebb helyen volt a Krónika első szerkesztősége, a Donát út fölött a dombon, a Fellegvár mögött.

2019. október 30., 18:332019. október 30., 18:33

Gyakorlatilag képtelenség volt megközelíteni, gyalogosan csak kemény hegymászással, busszal a fél város megkerülésével, autóval meg… Akkoriban csak a vezetőknek volt autójuk, nagy fekete szolgálati járgányok, úgy könnyű volt eljutni bárhová.

Na, de én nem voltam vezető, így hát gyalogoltam felfelé az irgalmatlan kaptatón, a Rosetti utcán, 1999. október végén, valami fotókiállításról szóló cikket vittem be a szerkesztőségbe. Akkoriban az internet még csak kezdett elterjedni nálunk, de csak a kiváltságosak jutottak hozzá, így hát a tudósítás egy floppin csücsült a táskámban.

A Krónika szerkesztősége egy három- vagy négyszintes villában működött, ott minden szoba minden sarkában gubbasztott valaki egy szövegszerkesztő és egy rakás papír társaságában, az emeletek között pedig folyamatosan le-fel száguldozott valaki.

Akkoriban, az induláskor a Krónikánál annyian dolgoztak, hogy egy nagyobb német, francia vagy amerikai országos napilapot is elő tudtak volna állítani. De „csak” egy, a legnagyobb országos erdélyi magyar hírlap első számának megjelenésére készült a társaság.

Az első Krónikák akkorák voltak, mint egy lepedő, egy kisebb íróasztalt simán le lehetett teríteni velük, ezért rengeteg szöveget kellett írni, hogy megteljenek, no, hát ezért volt szükség ennyi emberre. Én nem voltam alkalmazott, csak külsős és igazából nem is gondoltam komolyan az egészet. Főleg azért, mert éppen függőben volt, hogy felvesznek-e egy másik, kecsegtetőbb sajtóprojektbe. Felvettek és évekre ejtettem a Krónikát, de az indulásánál ott voltam.

2. Erdélyben, Kolozsváron, a médiában valaki vagy volt, vagy lesz valakinek a kollégája, ez évtizedes szabály, ami folyton érvényesül. Miután a Krónika alapítása és indulása körüli első eufória elmúlt, miután megtörténtek az első lapvezetői és szerkesztői idegösszeomlások, felmondások, elbocsátások és kiderült, hogy mégsem annyira fenékig tejfel a lap állapota, ahogy azt a legénység kezdeti behergelése idején ígérték, szóval a kezdeti hőskor évei után a Krónika szerkesztősége már jóval kisebb létszámmal működött (és persze jóval kevesebb pénzből).

Akik maradtak, vagy igazán elhivatott újságírók voltak (és azok most is), vagy olyanok, akik más lehetőség híján beszorultak az állásukba (volt még egy harmadik kategória is, azoké, akik átjáróháznak használták a Krónikát, pár hónapot dolgoztak, majd továbbálltak). Ekkoriban volt a második találkozásom a Krónikával, a hétvégi Szempont melléklet társszerkesztőjeként pedig állandósult is a kapcsolatom a lappal. Addigra az erdélyi sajtópréri megtelt a hajdan a pályát a Krónikánál kezdő újságírókkal (jutott belőlük Magyarországra is).

Viszont a közös krónikás múlt azóta is láthatatlan kapocs a hajdani kollégák között.

Akik maradtak, azokból állt az egyik legjobban, legolajozottabban működő munkaközösség és műhely, amelyet ismertem. És amelynek – mire észbe kaptam – magam is hosszú évekig szerves részévé váltam, immár a politikai rovat vezetőjeként és publicistaként.

3. A Krónikától akkor távoztam, amikor éreztem, hogy megfulladok. Mert megalázóvá vált a szerkesztőjének lenni egy olyan lapnak, amelynek a vezetése láthatóan csúfot űzni kíván mindenből, ami média, sajtónyilvánosság és véleményformálás.

A hanyatlás évekkel korábban kezdődött, egy másik tulajdonos és vezetés alatt. A tulajdonost nem igazán érdekelte a lap, helytartó képviselői pedig abból űztek sportot, hogy önmagukat túllicitálva újra és újra bizonyítsák totális hozzá nem értésüket. Ez engem egészen közelről érintett, mivel addigra én lettem a Krónika főszerkesztője. Fél évig. Ennyi volt benne, tovább nem lehetett már csinálni.

Hét évvel ezelőtt jöttem el, úgy tűnik, végleg. Az a csapat, amely ott maradt, pár embert leszámítva most is ott van és dolgozik a szerkesztőségben. A Krónika pedig azóta is minden hétköznap megjelenik, bár az olvasók valószínűleg nem is sejtik, micsoda húsz év volt, micsoda örömök és bánatok, sikerélmények vagy éppen embertelen erőfeszítések árán sikerült a szerkesztőségnek összehozni a lapot. Isten éltesse a húsz éves Krónikát, Isten éltesse a krónikásokat, bárhol is legyenek!

Fall Sándor

A Krónika főszerkesztője 2008-ban

 

korábban írtuk

Húszéves a Krónika!
Húszéves a Krónika!

Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.

korábban írtuk

Egy húszéves vezércikk újrafogalmazása
Egy húszéves vezércikk újrafogalmazása

Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.

korábban írtuk

Kedves Krónika-olvasó!
Kedves Krónika-olvasó!

Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.

korábban írtuk

Összetett kezdet
Összetett kezdet

A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.

korábban írtuk

Vasárnapi újság
Vasárnapi újság

Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.

korábban írtuk

Bethlen Gábor buzogánya
Bethlen Gábor buzogánya

Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya