Kiss Judit
2021. december 08., 09:522021. december 08., 09:52
Számos jel mutat arra, hogy egyre hangsúlyosabban válik énközpontúvá a világunk. Erről tanúskodik az is, hogy nem ritka már, amikor az életveszéllyel sem törődve akar valaki rizikós helyzetben, mondjuk a vonat tetején szelfit készíteni magáról.
A minap Focșani-ban vesztette életét egy tizenéves, aki az állomáson tartózkodó szerelvény tetejére kapaszkodott fel a szelfi kedvéért: halálos áramütést szenvedett. Az utóbbi években világszerte egyre többen vesztik életüket túlzott kockázatot vállalva önfényképezés közben: voltak, akik magas építményekről zuhantak le, akadt, aki taposóakna vakmerő tapogatása közben halt meg. Amióta létezik szelfizés, azóta a kihívás is létezik, hogy instant, a közösségi oldalakra azonnal felkerülő önarcképeket nem szokványos helyszínen, hanem veszélyes terepen készítsenek, főként fiatalok.
Az önmegmutatásra szolgáló kép műfaja nem új, ha úgy tetszik, immár a „digitális történelem” része: gyakorlatilag bő tíz éve, hogy mindenkit elért a szelfimánia. Szelfiznek politikusok, államfők, hollywoodi sztárok, véleményformálók, kisebb és nagyobb celebek, az úgynevezett „mai fiatalokról” nem is beszélve. A szelfi olyannyira tömegjelenség lett, hogy módosítja a fényképészetet magát is: tulajdonképpen már nem is az emlékezés, emlékeztetés eszköze, hanem a közlés, kommunikációs folyamat mindennapi, szerves része lett. És a jelek szerint olykor halálesetek közvetlen okozója...
Érdemes elgondolkozni, mit üzenhetnek narcisztikus világunkról a hasonló jelenségek. Az önfényképezés és ezzel a neten való tetszelgés tulajdonképpen semmi mást nem üzen, mint azt: csak én, én, én vagyok itt és most. Világgá akarja kiabálni, hogy íme, ezt teszem ebben a pillanatban, figyeljetek rám. A világ pedig bátorítja a szelfizőt, aki „tetszikelésre” vágyik, a veszélyes helyeken való önmegmutatás elismerendőnek számít, dicséretet, csodálatot, tetszést érdemel bizonyos körökben.
Nem esik túl messze innen a gondolat, hogy már-már abszurdnak tekinthetően vált egocentrikussá mentalitásunk. Olyannyira, hogy a nyilvánvaló életveszély sem számít, ha önmagunk előtérbe helyezéséről van szó. És ha továbbmegyünk, láthatjuk, az egocentrizmus egyre több tekintetben jellemzi individualista társadalmunkat. Elég, ha csak arra gondolunk, a pandémia veszélye közepette is mennyire megnyilvánul a túlzásba vitt individualizmus. Hiszen gyakori, hogy az egyéni meglátás, vélemény felülírja a közösségi érdeket. Ilyenformán ismét az „én” győzedelmeskedik: meggyőződése, álláspontja, szemlélete válik dominánssá és sorsdöntővé úgy, hogy nem veszi figyelembe a rizikókat. Érdemes eltöprengeni azon, hogy a lassan mindent átható egocentrizmus milyen veszélyeket hordoz magában.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
szóljon hozzá!