Kiss Judit

Kiss Judit

Büntetendő bunkóság

2018. április 25., 10:102018. április 25., 10:10

2018. április 25., 10:152018. április 25., 10:15

Akadnak, akik felháborodnak, elszomorodnak, ugyanakkor sokan helyeslik a döntést, miszerint ezentúl tilos lesz fürdeni a Székelyföld és egész Románia különleges, egyedi természeti kincseként számontartott Szent Anna-tóban.

Tekintettel arra, hogy nemcsak a mindent beborító szemétrengeteg, de a napozni, fürdeni érkezők által használt krémek is láthatóan bepiszkítják, károsítják a környezetet, érthető, hogy így döntöttek az illetékesek. Az intézkedéssel a természetvédelmi terület gondnokai Románia egyetlen vulkanikus, kizárólag a csapadék által táplált tavának vízminőségét szeretnék védeni, hiszen az elmúlt időszakban a fürdéssel rengeteg napolaj került be a tavasszal még tiszta tóba, nyár végén azonban már réteget képezett a vizen a szennyeződés.

Valamelyest érthető a székelyföldiek csalódottsága is, akiknek ezentúl meglehetősen messzire kell utazniuk ahhoz, hogy nagyobbacska, a Szent Anna-tóhoz hasonlóan szépséges víztükör közelébe érjenek. Így nosztalgiával gondolnak arra, milyen felemelő érzés volt átúszni a fenyvesekkel körülölelt tavat. Mindazonáltal nem képezheti vita tárgyát, mennyire üdvös lenne szem előtt tartani, hogy a Szent Anna-tavat is éppen úgy meg kellene őrizni utódaink számára, mint az egész élhető környezetet az immár nem egészen makulátlan vizekkel és levegővel, természeti élőhelyekkel, a fogyatkozó növény- és állatfajokkal együtt. Ehhez azonban áldozatra van szükség, akár arra is, hogy nem mártózunk meg a védett tó vizében.

És igenis, a bunkóságnak, a környezethez és annak védelméhez való nemtörődöm, felelőtlen hozzáállásnak is meg kellene szabni az árát, különben nemhogy nem változik semmi, de igen változik – csak éppen rossz irányba. Mivel a ma embere pénzben méri az egészségét, kényelmét, boldogságát is, el kellene érni, hogy a bőrén érezze, éppen ezért következetesen pénzben kellene mérni a környezettel szembeni bunkóságot, felelőtlenséget is. A műanyaghulladékok elszórását éppúgy borsosan meg kellene fizettetni, mint azt, ha vegyi anyagokkal szennyezzük az ország egyetlen vulkanikus tavát. Riogatáson, untig ismételgetett, közhelyszámba menő figyelmeztetéseken innen és túl, ha nem történnek konkrét, kézzelfogható lépések a környezetvédelem védelméért, valószínűsíthető, hogy visszavonhatatlanul tönkretesszük mindazt, ami körülvesz bennünket. Így jóval kevesebb erdő, mező, tiszta víz, oxigéndús levegő, madárcsicsergés veszi majd körül a következő nemzedékeket.

korábban írtuk

Megússzák szárazon a Szent Anna-tóhoz látogatók, de nem lesz egyszerű gyakorlatba ültetni a tiltást
Megússzák szárazon a Szent Anna-tóhoz látogatók, de nem lesz egyszerű gyakorlatba ültetni a tiltást

Nem lesz egyszerű megvalósítani a Szent Anna-tóban a fürdőzés betiltását – véli Kerezsi László, a természetvédelmi terület gondnoka. Noha természetvédelmi szempontból indokolt, nem mindenki ért egyet azzal, hogy jó ötlet a fürdés betiltása. A környezetvédők a víz tisztántartása érdekében kezdeményezt&a

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó

Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Balogh Levente

Balogh Levente

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.