Balogh Levente

Balogh Levente

Az úzvölgyi temetőtől a parlament udvaráig

2021. december 24., 09:062021. december 24., 09:06

Amikor tavaly december 27-én – történetesen éppen a születésnapomon – beadták a koronavírus elleni első oltást, úgy éreztem: ez az egyik legszebb születésnapi, egyben karácsonyi ajándék, hiszen hirtelen kézzelfoghatónak tűnt a járvány vége. És valószínűleg nehezen hittem volna el, hogy az oltásellenes propaganda és a kormányok járványkezelési hibái miatt egy év múlva nemhogy még mindig nem sikerül beoltani a lakosság elsöprő többségét, de oda jutunk, hogy csupán néhány nappal karácsony előtt egy szélsőjobboldali, oltásellenes, járványtagadó párt védettségi igazolvány ellen tüntető hívei megostromolják a bukaresti parlamentet.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nagy elánnal telepedett rá a járvány- és oltásszkeptikus hullámra, majd maga is gerjeszteni kezdte azt, mindez pedig a parlament elleni, kudarcba fulladt támadási kísérletben csúcsosodott ki. Persze ez annyira nem is meglepő annak fényében, hogy a főkolompos már korábban is hasonló „rendezvény” megszervezésével hívta fel magára a figyelmet.

A szélsőséges futballultrából parlamenti képviselővé avanzsált AUR-társelnök, George Simion ugyanis két éve az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőnél is ezt a receptet alkalmazta: ahogy akkor odacsődített híveivel megostromoltatta a katonai nyughelyet, most a parlament elé összehívott követői rohamozták meg a törvényhozást. És akárcsak akkor, a csendőrség most sem igazán állt a helyzet magaslatán, ami komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatosan, hogy tényleg ennyire tehetetlenek voltak, vagy szándékosan hagyták elfajulni a dolgokat.

Bár vannak, akik bagatellizálni próbálják a történtek súlyát, az akció a román belpolitika legsötétebb időszakait idézi, amikor a politikai nézetkülönbségeket az ellenfelekkel szembeni fizikai erőszakkal próbálták rendezni – gondoljunk csak a Ion Iliescu egykori államfő és sleppje által megszervezett bányászjárásokra. Persze ez szerencsére csupán azok tragikomikus imitációjának bizonyult, keménykötésű, botokkal és szerszámokkal felfegyverzett vájárok helyett csak román nemzeti zászlókba burkolózó, az AUR által képviselt, ortodox mázba vont misztikus sovinizmus és egyéb ezoterikus sületlenségek hívei randalíroztak. Mégis, a washingtoni törvényhozás év eleji ostromát idéző esemény újabb történelmi mérföldkő a romániai politika történetében, hiszen azt láthattuk, amint egy párt a törvényhozás elé csődített hívei segítségével próbálja megfélemlíteni azon törvényhozókat, akik nem értenek egyet vele.

Súlyosbító körülmény, hogy Simionnak még ahhoz is volt képe, hogy az 1989-es forradalmi események évfordulójára időzítse törvénytelen tüntetését. Mindezért az AUR vezetőinek és a mögöttük álló köröknek kell a törvény előtt felelniük – de azért abban, hogy ide jutottunk, a fősodratú pártoknak is megvan a felelőssége. Politikai megfontolásból, a népszerűségvesztéstől való félelem miatt nem lépték meg idejében, amit meg kellett volna, hiszen az átoltottság növelésére már tavasszal be kellett volna vezetni a minimális kellemetlenséggel járó védettségi igazolványt a nem alapvető szolgáltatások esetében. Majd a saját politikai érdekeik miatt halogatták a munkahelyi védettségi igazolványról szóló törvény elfogadását, és azon vitatkoztak, hogy a jogszabályt kormányzati felelősségvállalással vagy anélkül fogadják el. Sőt, mintha megijedtek volna a keddi randalírozóktól, már az is napirenden van, hogy mégse legyen kötelező a munkahelyi védettségi. Mindezzel azonban nem önmaguk, hanem az AUR számára kaparták ki a gesztenyét, amely most a kapkodó és következetlen járványellenes intézkedések miatt az egyre elégedetlenebb többség szószólójaként tetszeleghet.

Ráadásul a halogatás révén tették lehetővé számára, hogy a forradalom évfordulójára rátelepedve az „egészségügyi diktatúra” elleni szabadságharcosként állíthassa be magát – miközben megveszekedett, de hideg politikai számításon alapuló oltásellenes uszítása révén éppen annak ágyaz meg, hogy az esetleges további járványhullámokban további ezrek haljanak meg. Már önmagában ez is elegendő lenne ahhoz, hogy nemzetbiztonsági kockázatként kezeljék, és minden lehetséges, törvényes eszközzel fellépjenek ellene, a mostani utcai randalírozás megszervezése viszont ezt kiemelten indokolttá teszi.

Kérdés, van-e erre akarat és bátorság az illetékes hatóságokban. Igény lenne rá, hiszen egy évvel az oltási kampány és mintegy két évvel a járvány kezdete után ott tartunk, hogy nem csupán az egészségügyi válságnak nem sikerült véget vetni, de ahhoz most egy egyre mélyülő politikai válság is társul, amelyből a hagyományos pártok által az egészségügyi krízis kezelése során elkövetett hibákat kihasználva az AUR kovácsolhatja a legtöbb politikai tőkét.

Azért nem kell sok fantázia ahhoz, hogy az ember ennél jobb karácsonyi és születésnapi ajándékot is el tudjon képzelni.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.