Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar válogatott derekas, kitartó küzdelem után alulmaradt a Nemzetek Ligája olaszok elleni mérkőzésén, de biztos továbbjutóként így is győztes. Győztes, mert állta a sarat az olaszok pontos passzai, Donnarumma briliáns védései ellenére is, és mert több millió magyarnak újra reményt adott.
2022. szeptember 27., 10:242022. szeptember 27., 10:24
2022. szeptember 27., 10:422022. szeptember 27., 10:42
Hétfő este ismét tízezrek vonultak Budapest utcáin a Puskás Aréna piros-fehér-zölden megvilágított épülete felé, tízezrek skandálták a Ria, ria, Hungáriát, kenték be arcukat, vették fel a válogatott mezt. Legutóbb 2021-ben, az Európa-bajnokság idején lehetett ezt érezni, átélni a magyar fővárosban, a portugálok és a franciák elleni mérkőzéseken. Most a tét nem volt akkora – bár a csoportkör megnyerésében reménykedtünk, a biztos bentmaradás tudatában a szurkolókban is volt valamiféle nyugalom.
Most is, akárcsak annak idején, már délben megteltek a kocsmák, vonatokkal és buszokkal érkeztek szurkolók Budapestre, szlovák, szlovén, román csapatok mezeit viselő emberek – lehetett látni a pozsonyi Slovan, a kolozsvári CFR és az NK Celje pólójában feszítő drukkereket is – együtt várták az esti csodát.
Az újságírók is kitalálták már a szalagcímeket – arra az esetre, ha nyerünk. Bár tény, hogy az Európa-bajnok olasz csapattól senki nem számított túl sok jóra, akkor sem, ha az elmúlt hónapokban a magyar válogatott megmutatta, hogy számára semmi sem lehetetlen, hisz Angliát és Németországot is legyőzte. Egy nemzetként reménykedtünk.
A több tízezer szurkoló már órákkal a meccs előtt megtöltötte a város utcáit, beözönlött a stadionba, s tették ezt meglepően civilizáltan, feszült izgalommal reménykedve. Persze volt kiabálás, füst és fények, de minden az elfogadható kereteken belül – a tömeget kísérő, felvigyázó, terelgető rendőrök is meglepően elnézőek voltak, és a stadionba való beléptetés is szokatlanul lazán zajlott. A civilizáltság ékes példája volt az is, amikor az arénában helyett foglaló közönség állva tapsolta meg az olasz himnuszt, amit a magasztos közösen éneklés, a magyar himnusz követett, amikor mindenki libabőrös lett.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az igencsak izgalmas kezdésen, a néhány szívrohamközeli állapoton túl a meccs olyan volt, mint minden labdarúgó-mérkőzés: aki pár hónapja még dicsérte Ádám Martin, az most szidta, akadt, aki Szoboszlait anyázta, más az olaszokat. Talán csak egy valaki volt, aki nem kapott kritikát: Szalai Ádám, aki utoljára lépett pályára a magyar válogatott játékosaként, csapatkapitányaként, és aki a meccs végén úgy búcsúzott – egyszerre elköszönve és lelkesítve –, hogy a legszúrósabb szívű szurkolót is elérzékenyítette.
És bár egy nehéz, munkás és küzdelmes második félidő után egyértelművé vált, hogy a magyar válogatott kikapott, az igazi csodát a játékidő utáni percek mutatták meg. Azok a percek, amikor ugyanaz a több tízezer szurkoló, aki a meccs alatt hol bénának, hol lassúnak titulálta saját válogatottja játékosait, a vereség ellenére is állva tapsolt, éljenzett, köszönetet mondott; kifejezte, hogy az elmúlt évek visszaadták a magyar futballba vetett hitet. A mérkőzés után nem csalódott, nem szomorú szurkolók vonultak a főváros utcáin, hanem olyan emberek, akik legyintettek: ez most nem volt a legjobb, de lehet még sokkal jobb. Ezt a hitet nem csak Marco Rossi, nem csak a mostani válogatott adta, hanem a közelmúlt közös szurkolásai is, amikor egy nemzetként izgulhattunk, örülhettünk, szomorkodhattunk, hogy egyáltalán volt miért.
És reméljük, hogy még sokáig, sokszor lesz miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!