Amazonász

Amazonász

Az utóbbi hetekben úgy felkavarta a kampány előszele a korrupcióellenes ügyészség körüli vizeket, hogy a csatározás bármelyik hőskölteménynek a becsületére válhatna. 

Molnár Judit

2016. október 09., 19:242016. október 09., 19:24

Sőt Hektor és Patroklosz vagy Deli Vid és Demirhám bajvívása el is törpülne amellett, amit épp azok zúdítanak a hárombetűs intézményre, akik éveken át a tenyerükön hordozták, hidegtől-melegtől óvták, keblükre ölelték DNA „asszonyságot\". Mert ennek az eposzi csatának az egyik fele egy hölgy, vagy inkább amazon. Az Iliász meg a Zrínyiász mintájára az utókor Amazonászként emlegeti majd.

Kezdetben tökéletesen belesimult a volt elnök udvartartásába, ha nem is épp annyira, mint a dossziékkal zsonglőrködő elődje, akit végül sikerült jó meleg helyre, az alkotmánybírák fészkébe elrejtenie Băsescunak. Nem másért, csak épp hogy ne érje annyi szó a ház elejét, tudván, hogy a szintén Erdély tájairól hozott fiatal ügyésznő hasonló elkötelezettséggel fog küzdeni az elnöki tekintélyt holmi korrupciós ügyek megszellőztetésével aláásni akarók ellen. Jó volt az ötlete az igazságügyi miniszterré lett régi vágású ügyésznőnek, hogy még mielőtt brüsszeli képviselővé avanzsált, ifjabb kolléganője alá tolta a korrupcióellenesség főszékét.

Csakhogy az időkkel együtt változnak az emberek is, a DNA főnöknője pedig – legalábbis kívülről úgy tűnik – rákapott a nagykorrupció üldözésének az ízére. Most úgy állunk, hogy akinek a legkisebb mennyiségű vaj is olvadozna a feje búbján, az inkább önként húzódik be a hűvösre, mert tudja, hogy előbb-utóbb úgyis rátalálnak. Az igazán nagyban játszók viszont azt gondolták, inkább megtámadnák a harcos amazont. Sebastian Ghiţă, Victor Ponta vicces kedvű másolóbajnok és levitézlett porondmester kebelbarátja nyitott először tüzet, mondván, hogy Kövesi asszony másokhoz hasonlóan plagizálta a doktoriját. A harcias hölgy csípőből visszalőtt, megnyugtatva/felzaklatva mindenkit (nézőpont kérdése a megfelelő igehasználat): csak azért sem hagyja abba felvállalt harcát.

A volt elnök is megérezte, hogy kígyót melengetett a keblén, és megpróbálta az oly sokszor bevált heherészéssel elütni a dolgot, mondván, nem kizárt, hogy előbb-utóbb a kis unokái csuklócskáira is rákattintják a bilincset. A gyerekeket békén hagyták, őkelmét viszont megidézték. El is panaszolta, milyen megalázónak érezte holmi ügyészek kérdezősködéseit. De ez van! „Félő\", ha nem vigyázunk, még valóban sikerül majd egyszer megszabadulni az ősrégi korrupciótól!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 03., péntek

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság

Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság
2024. május 02., csütörtök

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.

Temetnék az etnopolitikát
Temetnék az etnopolitikát
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

2024. április 29., hétfő

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?

A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.

Egy váltás élet
Egy váltás élet
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.

Koalíciós vereség a rajt előtt
Koalíciós vereség a rajt előtt
2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.

Forrongó Közel-Kelet
Forrongó Közel-Kelet
2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?