2011. március 10., 09:332011. március 10., 09:33
Nem is tehette, hiszen a kilencvenes évek elején még kevesen sejtették, mi fán terem a korszerű, kifizetődő mezőgazdaság, erre akkoriban senki sem készítette fel a gazdákat, jövedelmező vállalkozásba pedig többnyire az élelmesek vágtak bele, akik megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztek ahhoz, hogy a maguk hasznára fordítsák az ágazati vadprivatizációt.
Az átfogó ágazati stratégia, a kiszámítható állami támogatások hiánya aztán oda vezetett, hogy a feldolgozóipar tönkrement, a piacot pedig elárasztotta az import.
Elég, ha csak a cukoripar roppant beszédes példáját vizsgáljuk. Noha az országban megfelelőek a körülmények a cukorrépa termesztésére, mára mindössze négy maradt a ’89-ben működő 33 hazai cukorgyárból, ennek közvetlen velejárója ugyanakkor, hogy a két évtizede még 250 ezer hektárt felölelő cukorrépa-ültetvények nagysága ma összesen alig éri el a 30 ezer hektárt. És akkor csodálkozunk, hogy a Romániában évente elfogyasztott közel 600 ezer tonna cukor mindössze ötödét állítják elő itthon – a többit főleg Nyugat-Európából importálják –, ára pedig lassan megfizethetetlenné válik? Lám, miközben Magyarországon már vizsgálódik a mezőgazdasági minisztérium az ottani cukorár egekbe szökése miatt, nálunk vállvonogatva figyelik az illetékesek a bodfalusi üzem végnapjait.
Beszédes az is, hogy az ország beültethető földterületének mintegy húsz százaléka parlagon hever. Nem csoda, hiszen a földművelés egyre kevesebb ember számára jelent vonzerőt, kecsegtet egzisztenciális perspektívával, azok pedig, akik szívesen csinálnák, legfeljebb az uniós támogatásokban reménykedhetnek – önerő és pályázni tudás híján azonban ez javarészt elérhetetlen manna.
Sajnos Románia oda jutott: nemhogy a saját kárán, de a hasznán sem képes tanulni, hiszen a hazai agrárium számára vajmi kevés előrelépést jelentett, hogy Bukarest adott az EU-nak mezőgazdasági biztost.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok