Fotó: Hadik
Ismét magyar filmet indít a romániai mozikban a Filmtett Egyesület: a forgalmazó közölte, március 15., a nemzeti ünnep alkalmából ezúttal kalandos huszármesére, a Hadik megtekintésére várják a nézőket Erdély-szerte.
2023. március 13., 16:242023. március 13., 16:24
A Hadik című, megtörtént eseményeket feldolgozó játékfilm igazi vitézkötéses-krinolinos hőstörténet, parádés szereposztással és izgalmas csatajelenetekkel. Alig egy héttel a magyarországi moziforgalmazás kezdete után debütál a magyar film Erdély-szerte is a nemzeti ünnep alkalmával: a Hadik című történelmi kalandfilm március 17-én kerül a romániai mozikba.
1757-ben járunk.
Fotó: Filmtett Egyesület
Hadik András és mindenre elszánt csapata végrehajtja a történelem legvakmerőbb huszárcsínyét. A hétéves háború idején Hadik különleges küldetést kap Mária Teréziától: huszáregységeivel titokban fel kell nyomulnia Berlinig, hogy Nagy Frigyes porosz király távollétében elfoglalják és megsarcolják az ellenséges fővárost. Hadik és katonái az éjszaka leple és mindössze hat nap alatt tették meg a 450 kilométeres távolságot, hogy váratlanul rajtaüssenek a városon és az azt védelmező helyőrségen.
Fotó: Filmtett Egyesület
A képtelen támadás teljesen váratlanul éri a poroszokat, ennek is köszönhető a küldetés fényes sikere. Hadik serege azelőtt távozik az elfoglalt Berlinből, hogy az ellenség erősítése megérkezne a városba.
A filmet Szikora János rendezte Kis-Szabó Márk forgatókönyve alapján, producere Nagy Endre. Operatőre Győri Márk, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, zenéjét Gulya Róbert szerezte.
A film romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület. A Hadikot eredeti magyar nyelven, román feliratozással, 12-es korhatár-besorolás mellett lehet megtekinteni a következő vetítési rend szerint:
• Csíkszereda, Cinema Csíki Mozi – március 24-től
• Nagyvárad, Cinema Palace – március 17-től
• Marosvásárhely, Cineplexx – március 17-től
• Szatmárnémeti, Cineplexx és Cinema One – március 17-től
• Sepsiszentgyörgy, Cityplex – március 17-től
• Maroshévíz, Cinema Calimani 3D – március 24-től
• Kolozsvár, Győzelem mozi – március 24-től
• Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház – március 24-én (egyszeri vetítés)
• Beszterce, Dacia mozi – március 17-től
A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda a filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje hét Oscar-díjat nyert el.
Robert Rodriguez rendezte, John Malkovich az írója és a főszereplője, a címe pedig 100 Years: The Movie You Will Never See (100 év: a film, amit sosem fogunk látni) annak az alkotásnak, amit széfbe zártak, és 2115-re tűzték ki a premierjét.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
szóljon hozzá!