Udvarhelyi értékek a városnapokon

Udvarhelyi értékek a városnapokon

Fotó: Tamás Attila

Udvarhely-napok névvel szervezi meg május 26. és június 2. között a polgármesteri hivatal a székelyudvarhelyi városnapokat. 

Veres Réka

2017. április 12., 12:292017. április 12., 12:29

A tavalyi egy hónapos rendezvénysorozattól eltérően idén nyolcnapos program lesz, koncertekkel, karnevállal, gasztro- és borsétánnyal. A városnapokkal fesztiválhangulatot szeretnének varázsolni Székely­ud­varhelyen – mondta el a keddi sajtótájékoztatón Simon Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője. A május 26. és június 2. között rendezendő, új arculatú esemény első három napja a szervezők szerint szórakoztatóbb lesz. Esti koncertek, kézműves vásár, tematikus sátrak színesítik a rendezvényt. Hétfőtől csütörtökig irodalmi estek és kiállítások lesznek a programban, az utolsó három napon újból felépítik a nagyszínpadot, ahol az Omega fog koncertezni.

Orbán Árpád alpolgármester elmondta, nem maradnak el az intézmények és civil szervezetek rendezvényei, amelyek tavaly az egy hónapos városnapok keretében zajlottak, ezek idén önállóan színesítik majd a város kulturális életét. Az újragondolt rendezvénnyel a város értékeit mutatnák meg, és nemcsak a helyieket, hanem a székelyföldieket és a csíksomlyói búcsúra induló turistákat is megszólítanák. A tervek szerint a rendezvény két fő helyszíne a városi park és a minifocipálya lesz, de több esemény zajlik majd a várban, a Márton Áron téren, a Városháza téren, a városháza Szent István termében, a művelődési házban és a régi Stúdió moziban is. A városi parkban a helyi termelők és kézművesek sátrai, valamint a bor- és gasztrostandok kapnak helyet, illetve a civil szervezetek sátrai.

A minifocipályán pénteken az Ocho Macho és a Republic zenekar lép fel, szombaton a Friday Rehab és Rúzsa Magdi koncertezik, vasárnap pedig a Hot Jazz Band és a TNT. A Székelytámadt-várban a harangkiállítás, valamint a Székelyföldi Legendárium makettkiállítása lesz látható, ugyanott szervezik vasárnaptól a Legendárium Karnevált, ahol az Evilági zenekar és Baricz Gergő lép fel mintegy négyszáz gyerek előtt. A Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára segítségével kórustalálkozót és csörögesütést tartanak. Keddtől Udvarhelyre költözik a szigethalmi Emese park, így a Márton Áron téren korhűen megidézett középkori hangulatban lehet része a gyerekeknek és felnőtteknek. A helyszínen lehet majd vasat kovácsolni, nemezelni, és még kalodába is „zárathatják\" magukat a látogatók. A rendezvény ideje alatt megtekinthető Máthé András saját készítésű helikopterje és traktorja is. Június elsején gyereknapi programok lesznek, pénteken retroautó-kiállítás és -felvonulás, este pedig Omega-koncert zárja az Udvarhely-napokat.

A rendezvény költségvetése mintegy 333 ezer lej, a program egyelőre nem végleges, a szervezők még egyeztetnek a civil szervezetekkel és intézményekkel. A majális, a Szejke-napok nem maradnak el, ahogyan a dísznövénykertészeti kiállítás és vásár sem. A polgármesteri hivatal hétvégén húsvéti vásárt tart a Városháza téren pénteken reggel tíz és délután hat között, szombaton pedig délelőtt tíz és délután öt között tart a rendezvény, pénteken délután négy és hat között, szombaton pedig tizenegy és déli egy között lesz gyerekprogram is.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix

Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.

Fémhulladékból alkot az országos tehetségkutatóban szereplő mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában

Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.

Beüzemelték az első intelligens sebességkorlátozó „fekvőrendőrt” Romániában
2024. május 05., vasárnap

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség

Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.

Ma már inkább az állatok jogait helyezi előtérbe az erdélyi vegán közösség
2024. május 05., vasárnap

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán

Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.

Dobos-torta, krémes és konyakmeggy – a Százéves Cukrászdában jártunk Gyulán
2024. május 04., szombat

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő

Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.

Múltidéző babakiállítást „adott a városnak” Sinka Zita sepsiszentgyörgyi gyűjtő
2024. május 03., péntek

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.

Sikeresen útnak indította űrszondáját a Holdra Kína
2024. május 03., péntek

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.

Elhunyt a Szabad Európa Rádió magyar mohikánja, aki az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetét is dokumentálta
2024. május 03., péntek

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor

Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.

A Nyilas Misi Egyesületet támogatja erdélyi előadás-sorozatával Balogh Ottó író, életvezetési mentor
2024. május 02., csütörtök

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Legközelebb 22 év múlva láthatunk olyan látványos csillaghullást, mint most hétvégén