Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.
2024. május 03., 20:412024. május 03., 20:41
Rajki László 1947-ben született Budapesten. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán végzett 1970-ben, majd újságíró szakra járt. Első munkáját a Váci Naplónál kapta. Látva a kilátástalan politikai és gazdasági helyzetet, 1976-ban úgy döntött, emigrál.
A vasárnap elhunyt újságíró életútját felidézve azt írták: Rajki László 1978-tól a Szabad Európa Rádió munkatársa, majd műsorvezetője volt. Munkáját a SZER megszűnéséig, 1993 végéig végezte, majd a SZER archívumát kezelte az Országos Széchényi Könyvtárban. Szavai szerint ő volt „a Szabad Európa Rádió utolsó magyar mohikánja”.
A Bajor Újságíró-szövetség idegen nyelvű frakciójának képviselője volt 35 éven keresztül, 2018-ig. Közlésük szerint barátai es egykori kollégái között volt Lovas István és Várkonyi Balázs. Egész életében a politikailag független, szabad sajtó hangjáért küzdött – írták.
A romániai lakosság csaknem fele nem mer munkahelyén a többséggel, vagy a főnökével ellentétes véleményének hangot adni – állapította meg az Open Minds Egyesület legújabb felmérése.
Rendhagyó programmal várja a látogatókat a Marosvásárhelyi Állatkert május 17-én, a Múzeumok Éjszakáján. Az esemény keretében az érdeklődők betekintést nyerhetnek az állatkert éjszakai életébe.
A gyorsan elkészíthető, ízletes ételek között mindenképpen előkelő helyet foglal el Lettország specialitása, a kotletes.
A kincses városi The Office irodaházzal szemben működésbe helyeztek a héten egy különleges, teljesen automatizált ételautomatát, amely nem csupán friss, főtt ételeket kínál, de egy robotkar segítségével másodpercek alatt ki is szolgálja azokat.
Időszakos kiállítás keretében mutatja be a 250 éve született Bolyai Farkas polihisztor tevékenységét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár és a Teleki Téka Alapítvány.
Még a korábbiaknál is gazdagabb programkínálattal készül a Duna Médiaszolgáltató a 11. Duna Napokra, melyet május 30. és június 1. között rendeznek meg Torockón a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Felvette több mint 1,96 millió eurós nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos szelvényének tulajdonosa – közölte kedden a Román Lottótársaság.
A Bilea-tónál mínusz 6,3 Celsius-fokot mértek az elmúlt éjszaka a meteorológusok; ez az elmúlt 46 év május 12-ei dátumain mért értékek negatív rekordja.
Erdei ösvényeken, sziklás helyeken, hegyi patak mentén, kis települések mellett vezet végig az EKE Jókai Mór emlék- és teljesítménytúrájának útvonala, melynek 30 km-es szakaszát a nagy író születésének 200. évfordulója alkalmából mi is megtettük.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
szóljon hozzá!