Jósa Tamás szerint dalának refrénje mindenkinek órákra a fejébe ragad
Fotó: Miskolczi Milán
A hosszú éjszakákban megfáradt zenész megállapodásáról és az ezzel járó kettősségről szól a Két szív című zenemű, amelyet A Dal 2024 szombat esti első válogatójában ad elő Jósa Tamás. A nagyváradi születésű, Budapesten élő énekes a magyarországi dalversenybe való bejutásról, az élő műsor előtti felkészülésről beszélt a Krónikának.
2024. február 10., 10:022024. február 10., 10:02
– Mi alapján választottad a Két szív című zeneművet a Duna A Dal 2024 versenyébe való jelentkezéskor, illetve milyen mondanivalója van ennek a szerzeménynek?
– A Két szív című dal feléneklésére Kovács Pali barátom kért fel még a tavalyi év végén. A szám egy jótékonysági nagylemezre készült eredetileg. Annyira remek hangulatot teremtett a feléneklés, hogy azonnal elhatároztuk, nevezzük A Dal 2024 műsorába. Én már többször adtam be pályázatot, de sajnos egyszer sem jutott be még a dalom, így mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, amikor az előválogató után megkaptam a híreket. A dal a hosszú éjszakákban megfáradt zenész megállapodásáról és az ezzel járó kettősségről szól. Pöröghet az élet, történhetnek a dolgok akárhogy, de mindenkinek szüksége van egy otthonra, ahol nyugalomban kifújhatja magát a következő nyugtalan pillanatig.
A nagyváradi énekes több bandában is játszik, köztük az Iron Maidnem tribute zenekarban
Fotó: Jósa Tamás
– Több bandában is zenélsz, így a színpadi fellépés műfaja nem áll távol tőled. Korábban is beneveztél zenei versenyekre?
– Ez így van, jelenleg az Iron Maidnem, a Rockstars Not Dead és a Ghost tribute sorait erősítem, de szeretnék idén egy poposabb, szintisebb szólólemezt is megjelentetni. Korábban a TV2 Sztárban Sztár leszek című műsorában az ötödik helyig jutottam,
– Hogyan készülsz az élő műsorra? Milyen visszajelzéseket kaptál a zsűri részéről az előválogató során?
– Rengeteget próbálunk, és nagyon oda kell figyelnem a dal előadásakor az énektechnikára, mert nagyon kevés levegővételt enged meg a refrén, ellenben nagyon erős hangkarakterrel kell hozni. Próbáltam a megfelelő légzésszüneteket beosztani a szavak közé, majd ezt memorizálni. Utána kiderült, hogy azért mozogni is kell majd közben, tehát kezdhettem előröl az egészet. A zsűri pont ezt tette szóvá, hogy nagyon statikus voltam, nem mozogtam, nem volt élet az előadásban a hangomon kívül… Ebben igazat is adok nekik, akkor nekem csak belülről, hangszálból működött még a dal. Azóta ez változott, a próbákon hihetetlen jó hangulatot varázsolt mindaz, amit összeraktunk a nézőknek.
Fotó: Jósa Tamás
– Mit gondolsz, a zsűri és a közönség miért választhatná az általad előadott zeneművet az év magyar dalának?
– Mert sodró, mert hangulatos, mert a refrén mindenkinek órákra a fejébe ragad. Kóros dallamtapadást eredményez, és
– Mikor láthatnak legközelebb a televíziónézők?
– Szinte most azonnal, február 10-én este (romániai idő szerint 20:35-től) a Dunán már nyomjuk is a produkciót A Dal 2024-ben. Igyekszünk mindenkit a képernyő elé szögezni arra a sodró három percre.
Az ötödik zsűritag a közönség
Átalakul A Dal 2024 pontozási rendszere. A nézők a korábbi évadokhoz képest nagyobb szerepet kapnak a dalverseny válogatóiban – közölte az MTVA. A produkciókat a nézők az élő show alatt SMS-ben pontozhatják, ezáltal négy versenydal sorsáról dönthetnek. További egy elődöntőbe jutó dalról a televíziós zsűri határoz – szerepel a közleményben. Ismertették: a közmédia dalválasztójában a nézők töltik be az ötödik zsűritag szerepét a válogató adások során, ezzel támogathatják a versenydalok továbbjutását, és alakíthatják az elődöntős mezőnyt. A produkciók alatt 1-től 10-ig értékelhetik az adott dalt alapdíjas telefonszámra küldött SMS-ben. Egy telefonszámról húsz érvényes szavazat küldhető.
Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György, Egri Péter és az ötödik zsűritag, a közönség közösen választ ki négy dalt, majd az ötödik továbbjutóról kizárólag a televíziós zsűri dönt. Mint írták, a közmédia nemzeti dalválasztója hagyományosan közös dallal veszi kezdetét.
A február 10-én, szombaton a Duna csatornán látható showműsorban A Dal 2024 versenyzői Földes László „Hobo” előtt tisztelegnek: az idei Petőfi Zenei Díj életműdíjas előadóművészének legnépszerűbb dalaiból készült összeállítással készülnek.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.
Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.
szóljon hozzá!