2012. január 04., 12:552012. január 04., 12:55
A 30 bankrablásért kapott 17 éves fegyházbüntetéséből tizenkettőt letöltött a Viszkis – decemberben döntött egy bíró a büntetése félbeszakításáról – írja a Blikk.
Ambrus Attila kedvezményes szabadulása szinte borítékolható volt, hiszen problémamentes rab volt, minden idejét a börtön műhelyében töltötte, sőt diplomát szerzett az évek alatt.
A Blikk szerint Csala Zsuzsa színművész egy tányér levessel várja majd az egykori csíkszeredai hokist, aki börtönbe vonulásakor megígérte, hogy „jó szíve miatt” bekopogtat majd a színészhez egy tányér levesért.
Dr. Facsarné Werner Mária kriminálpszichológus szerint Ambrusnál nem okozott személyiségtorzulást az elmúlt 12 év, azonban személyiségváltozást igen. „Sokat segített neki, hogy elfoglalta magát a börtönben, emellett élsportoló volt, szabályokhoz szokott. A problémát az okozza majd, hogy újra kell tanulnia mindent, a párkapcsolatot, a pénzzel való bánásmódot – vélekedett a szakember, aki szerint a Viszkis túlságosan szabálytartó lesz szabadulása után, hiszen szándékos bűncselekmény elkövetése esetén le kell ülnie a büntetéséből felfüggesztett öt évet is.” – nyilatkozta a lapnak a szakember.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.