Az Irie Maffia fergeteges koncertje zárta vasárnap este a 22. KMDSZ Diáknapok ötnapos rendezvénysorozatát.
2015. május 11., 16:582015. május 11., 16:58
A résztvevő diákcsapatok közül a Waryou nyert, második helyen a Balls & Dolls, harmadikon a FuckTúra végzett. Az idén alakult győztes csapat tagjai Electric Castle-belépőkkel gazdagodtak, a dobogósoknak pedig sörjutalommal kellett megelégedniük.
A heti rohanás alól felszabadult csapatok végre kiengedhették a gőzt, és rigmusokat, nótákat skandálva, egymást ünnepelve és krumplipaprikást készítve zárták le a diáknapokat. Habár kevesebb programot tartalmazott az eddigieknél, mégis ez a nap volt a legpikánsabb, és nemcsak a paprikásba tett Erős Pista, hanem a színpadon bájaikat megmutató diáknapozók miatt is.
Az utolsó nap fénypontja ugyanis az Erotik Show volt: minden csapatból 3 fiú és 3 lány szórakoztatta a közönséget enyhén erotikus tartalmú produkciókkal. Aki nem főzött, nem színháborúzott, vagy nem a színpadon fellépő diáknapozókat nézte, az a fura nevű buborékszumót próbálhatta ki.
A versenyek lejártával a koncertsátorban folytatódott a buli: először a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company turbózta fel a fáradhatatlan diáknapozókat, majd a magyarországi Irie Maffia rap, reggae és dancehall ritmusai mozgatták meg a csaknem kétezer jelenlévőt.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!