Ki miben jó. Április 25-ig egy vagy több kategóriában jelentkezhetnek középiskolások a vetélkedőre
Fotó: Facebook/SOKaDALOM
Népi, klasszikus és könnyűzenei kategóriában jelentkezhetnek csütörtöktől a középiskolás diákok a SOKaDALOM elnevezésű kolozsvári zenei tehetségkutatóra. Fekete Miklós főszervező, zsűrielnök a kezdeti célról, a növekvő érdeklődésről beszélt lapunknak.
2021. március 23., 21:272021. március 23., 21:27
Hiánypótló szándékkal kezdte el szervezni a kolozsvári BBTE zeneművészeti szakja a SOKaDALOM elnevezésű zenei tehetségkutatót, amely idén harmadik kiadásához érkezik. Fekete Miklós főszervező, zsűrielnök a Krónika érdeklődésére felidézte, eredeti elképzelésük alapján személyes részvétellel, különböző intézetekben rendezték volna a vetélkedőt, de ez nehezen kivitelezhető lett volna a zsűritagok és a diákcsoportok számára egyaránt.
Ezért létrehoztak egy platformot, ahová a versenyzők feltölthetik alkotásukat.
– fogalmazott az egyetemi adjunktus.
Hozzátette, a tehetségkutató fontos célja, hogy a tanulók szakmai továbbképzésben is részesüljenek. Ennek érdekében a díjazottak és résztvevők számára a zsűri ingyenes mesterkurzust tart, egyénileg is szakmai útmutatást adva az előmenetelben. Tavaly ez elmaradt a járványhelyzet miatt, és az idei workshopot is a pandémia alakulásának függvényében tartják meg.
Ugyanakkor a díjazottak – ha jelentkezni szeretnének –
Fekete Miklós rámutatott, már jó néhány „sokadalmas” diák döntött úgy, hogy az említett szakon folytatja tanulmányait.
A népi kategóriában Bárdosi Ildikó népdalénekes, népi ének tanár (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem; Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium) és Kacsó Hanga népdalénekes, népiének-tanár, a 2014-es Fölszállott a páva vetélkedő győztese értékeli a videófelvételeket.
A klasszikus csoportban Kele Brigitta operaénekes (Düsseldorfi Rajna-menti Német Opera; Kolozsvári Magyar Opera), Jordán Éva klasszikus canto tanár, operaénekes (BBTE Zeneművészeti Szak), Toadere Kovács Dalma karmester (BBTE zeneművészeti szak) és Török-Gyurkó Áron zeneszerző (Gheorghe Dima Zeneakadémia; BBTE zeneművészeti szak) bírálja a kompozíciókat.
A könnyűzenei kategóriában pedig Kovács Dalma énekes, dalszerző, énektanár és Stephanie Semeniuc jazzénekes választja ki a legjobb dalt.
A versennyel és jelentkezéssel kapcsolatos bővebb információk elérhetők a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar honlapján.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!