Jóval több civil kezdeményezés valósul meg végül, mint ahány támogatást nyer a kolozsvári önkormányzattól a Com ‘on Kolozsvár költségvetési program keretében, ugyanis ezek egy része anyagi ráfordítás nélkül is kivitelezhető, illetve alternatív támogatásokból finanszírozható – mondta el érdeklődésünkre Ugron Hanna, a projekt vezetője.
2015. április 08., 20:132015. április 08., 20:13
Mint kifejtette, a programot koordináló Pont Csoport hagyományt szeretne teremteni abból, hogy jogilag be nem jegyzett csoportok is közpénzekhez juthassanak elképzeléseik gyakorlatba ültetéséhez. „Szeretnénk építeni egy «street workout» parkot, ahol az emberek szabadtéri sportokat gyakorolhatnak; kezdőknek szánt, ingyenes társastáncoktatást ajánlunk a fiataloknak egy tükrökkel felszerelt, speciális teremben; a Bogáncs–Zurboló Egyesület április 19–26. közötti időszakban több rendezvénnyel szándékszik megünnepelni a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulóját, továbbá nem hagyományos városismereti vetélkedőt szeretnénk szervezni” – ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezések szerepelnek a projekt honlapján, ahol jelenleg is zajlik az online közönségi szavazás a legjobb projektek kiválasztására.
„Mozgósítani szeretnénk a közösség erőforrásait, aktivizálni a város jelenleg nem használt köztereit, amelyek a külvárosokban szép számban megtalálhatóak” – magyarázta Ugron Hanna. Azt is elmondta, a különböző civil kezdeményezések finanszírozására 500 ezer lejes keret áll rendelkezésre, egy projektre legfeljebb 4500 lejes támogatást ítélnek meg, az ennél nagyobb értékű közösségi tervek megvalósításához a kezdeményező csoport felelőssége megtalálni a szükséges plusz anyagi forrásokat. A beérkezett projektek átlagos értéke 4100 lej.
Ugron Hanna kifejtette, összesen 480 kezdeményezés érkezett be határidőre, ezek átestek egy előzetes technikai kiértékelésen, végül 458 projekt maradt versenyben. Ezek közül néhányat visszavontak a kezdeményezők, így 437 közösségi tervre szavazhatnak a 15–35 év közötti, Kolozsváron élő fiatalok. Kérdésünkre hozzáfűzte, bárki szavazhat, aki a kincses városban él, nem kell Kolozsvárra szólnia a személyazonossági igazolványának. A személyes adatokat, amelyeket elkérnek szavazáskor, nem használják fel adatbázisgyártásra.
A szavazás egyébként április 13-áig tart a http://cc.yourcluj.ro/ oldalon. Az elképzelések gyakorlatba ültetése május 4-én kezdődik. Ugron Hanna kifejtette, igyekeztek összevonni azokat a kezdeményezéseket, amely gyakorlatilag ugyanarról szóltak, a program 250 projekt megvalósításáért vállal felelősséget. A szavazáson alulmaradó kezdeményezések számára is teret biztosítanak, hogy a város lakossága támogathassa azokat. Keresni fogják az alternatív finanszírozási lehetőségeket, ugyanis több ezer fiatalt kívánnak bevonni a közösségteremtő projektjükbe – fűzte hozzá Ugron Hanna.
A projekt koordinátora egyébként a Pont Csoport, amelynek partnere a kolozsvári Share Föderáció, a kolozsvári polgármesteri hivatal, illetve a város közgyűlése. A program hivatalosan az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosa nevet viseli, és a Norvég Alap támogatja.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!