Közös vacsorán látta vendégül Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Arnold Schwarzeneggert Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos.
Közösen emlékezett meg a Slam Poetry Erdély és a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 rendezvénysorozat Mátyás király születésének 572. évfordulójáról.
Báró Bánffy Farkas a kolozsvári Nyitott szemmel című beszélgetősorozat e havi kiadásának vendége. A beszélgetést csütörtökön 18 órától tartják a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
A Maros megyei bűnügyi rendőrség adatai szerint ismét emelkedett az olyan esetek száma, amikor „utcasarki valutaváltók” vagy pénzt felváltani akarók csapják be a naiv polgárokat az úgynevezett „smen módszerrel”.
Alejandro González Inárritu mexikói filmrendező Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című showbizniszszatírája a legjobb film, rendezés, operatőr és eredeti forgatókönyv Oscar-díját is elnyerte az amerikai filmakadémia 87. díjátadó ceremóniáján.
Cseh Tamás-emlékkoncertet tartanak kedden este 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. 1990. február 24-én, alig két hónappal a ’89-es forradalom után Cseh Tamás volt az első magyarországi előadóművész, aki fellépett Kolozsváron.
Tarolt az Afrikában játszódó Timbuktu a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján: a mauritániai Abderrahmane Sissako Maliban játszódó drámáját hét kategóriában díjazta péntek este a francia filmakadémia.
Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A szombati második középdöntőből Wolf Kati, a Passed, Ív, valamint Gájer Bálint jutott a február 28-i fináléba.
Első alkalommal tartanak rendezvényt a felújított csíkszeredai mozi épületében szombaton: a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola A zene nem ismer határokat című közös hangversenyét.
A Cirkuszhercegnő című előadást tekinthetik meg a nézők először ebben az évadban a Kolozsvári Magyar Operában szombaton 17 órától.
Magyar nagyjátékfilm romániai preimerje várja a nagyérdeműt pénteken a hazai nagyvárosok filmszínházaiban: Mundruczó Kornél Fehér isten (román címe: Oraşul câinilor ) című alkotását láthatja a közönség.
Augusztus elsején a Budapest Parkban tartandó koncertjén elbúcsúzik közönségétől a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Heaven Street Seven zenekar.
Homokdűnéken, kősivatagokon vezetett át az út a Budapest–Bamako jótékonysági rali afrikai távján. A január közepén induló kalandtúra résztvevői két héten át dacoltak a fekete kontinens kihívásaival.
Egy héttel meghosszabbították a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató jelentkezési határidejét.
Saját kertjében termeszt havasi gyopárt, és a különleges növény felhasználásával egyedi képkompozíciókat készít a csíksomlyói Péter András.
A hét végén kezdődött a hagyományos riói karnevál. Az öt napig tartó, színpompás forgatag csúcspontja a szambaiskolák tarkabarka parádéja volt vasárnap és hétfőn – erre 70 ezer nézőt vártak.
A népszerű HAHOTA színtársulat február 21-én, 22-én és 28-án este 7 órától újra színre viszi a Maros Művészegyüttes előadótermében Erdély-szerte nagy sikernek örvendő Mindjárt megőrülök!!! című szilveszteri kabaré előadását.
Minden más produkciót messze megelőzve 81,7 millió dollárt hozott A szürke ötven árnyalata című amerikai romantikus dráma forgalmazásának első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.