Minden más produkciót messze megelőzve 81,7 millió dollárt hozott A szürke ötven árnyalata című amerikai romantikus dráma forgalmazásának első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.
2015. február 16., 19:282015. február 16., 19:28
Mivel az erotikus filmet számos külföldi piacon már egy hete játsszák a mozikban, a James Dornan és Dakota Johnson főszereplésével forgatott alkotás összbevétele elérte a 240 millió dollárt. A 3646 moziban vetített film iránti érdeklődést bizonyára növelte, hogy a bemutatás hétvégéje magában foglalta február 14-ikét, a szerelmesek napját.
A romantikus drámát egyébként sokan támadták internetes fórumokon, mondván, hogy az egyetemi hallgatóról és sikeres vállalkozóról szóló történet az erőszakot népszerűsíti.
Az erotikus dráma mögött jócskán lemaradva, de a várakozásokat ugyancsak felülmúlva a második helyen indított a hétvége másik premierfilmje, a Kingsman: A titkos szolgálat című amerikai–angol akciófilm. A képregényen alapuló, Samuel L. Jackson és Colin Firth főszereplésével készült produkcióra 35,6 millió dollár értékben váltottak jegyet az amerikai és a kanadai filmszínházakban.
Harmadik helyen végzett 30,5 millió dolláros bevétellel a Spongyabob: Ki a vízből! című animációs film, amely egy héttel korábban, forgalmazása első hétvégéjén 56 millió dollár bevételt hozott. A Clint Eastwood rendezte, ötödik hetében járó Amerikai mesterlövészre 16,4 millió dollárért váltottak jegyet a hétvégén, a Wachowski testvérek múlt héten debütált, Jupiter felemelkedése című sci-fije 9,4 millió dollárt hozott az ötödik helyen.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!