Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A szombati második középdöntőből Wolf Kati, a Passed, Ív, valamint Gájer Bálint jutott a február 28-i fináléba.
2015. február 22., 12:502015. február 22., 12:50
A zsűritől a szombati adásban a legmagasabb pontszámot, 44-et Wolf Kati előadásában a Ne engedj el! című dal kapott (szerzők: Sebastian Zelle, Martin Angelicus, Krajczár Péter, Linnea Deb, Major Eszter). A svéd komponisták közreműködésével készült modern popdal a szerelemről szól, arról, amikor a másik fél nem tudja meghozni a döntést.
Wolf Kati mögött a fiatal négytagú csapat, a Passed végzett 43 ponttal Mesmerise (Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni, Godzsák Dávid, Szabó Levente) című számával, 41-et kapott Ív Fire-je (Tóth Lóránt, Gálosi László, Katona-Zsombori Éva); ők szintén döntőbe jutottak. A tévénézők szavazataival lett finalista Gájer Bálint és a That\'s How It Goes című dal (szerző: Elek Norbert, Gájer Bálint, Johnny K. Palmer).
Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített showműsor korábbi, múlt szombati első középdöntőjéből Csemer Boglárka Boggie, Szabó Ádám, Mujahid Zoltán és a Spoon együttes már bekerült a fináléba.
A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója és Pierrot előadó, dalszerző, producer értékelte az elhangzott dalokat.
Az ötödik zsűritag a közönség volt: a nézők SMS-ben vagy egy mobilalkalmazás segítségével szavazhattak a produkciók elhangzása alatti három percben 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így lett három továbbjutó, emellett a közönség további egy számot juttatott a döntőbe a kedvenc produkció kódjának beküldésével.
A Dal döntője február 28-án lesz, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
szóljon hozzá!