Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
Kőrössy Andrea
2018. április 16., hétfő

Munkabeszüntetés a kórházakban – az egészségügyi miniszter nem látja drámainak a bérhelyzetet

Több száz egészségügyi alkalmazott tartott hétfőn munkabeszüntetéssel járó spontán sztrájkot az ország számos kórházában: az érintettek a napokban megkapott bérük miatt elégedetlenek, illetve azzal, hogy az életbe léptetett egységes bértörvény teljes káoszt okozott az ágazatban.

Munkabeszüntetés a kórházakban – az egészségügyi miniszter nem látja drámainak a bérhelyzetet
2018. április 16., hétfő

Béranomáliák az egészségügyben: egyeseknek megduplázódott a fizetésük, mások több ezer lejjel kevesebbet kaptak

Abszurd helyzet alakult ki az egészségügyben, miután múlt hétvégén több alkalmazott kézhez kapta az egységes bértörvény alkalmazása utáni első, márciusi fizetését. Vannak ugyanis olyan munkavállalók, akiknek bére a minisztériumi ígéreteknek megfelelően megkétszereződött, másoknak ellenben több ezer lejjel csök

Béranomáliák az egészségügyben: egyeseknek megduplázódott a fizetésük, mások több ezer lejjel kevesebbet kaptak
2018. április 15., vasárnap

Komposztálás a kevesebb szemétért: Váradon és Szentgyörgyön is megújul a hulladékgazdálkodási rendszer

Élhetőbb környezetet teremtenének Nagyváradon egy kísérleti projekt révén, amelynek keretében ettől a hónaptól külön gyűjtik és szállítják el a lebomló hulladékot. Hasonló lépésre készülnek Sepsiszentgyörgyön is. Viszont az elképzelés nem mindenki szerint kivitelezhető a városokban.

Komposztálás a kevesebb szemétért: Váradon és Szentgyörgyön is megújul a hulladékgazdálkodási rendszer
2018. április 14., szombat

Huszonhét tankönyv a magyar diákoknak – Nem mindegyik évfolyamon tudtak nyertes kiadványt hirdetni

A szaktárca tankönyvpályázatán „átmenő osztályzatot” szerzett 144 kiadvány közül 27 szól a magyar anyanyelvű diákoknak. A minisztérium újabb kiírást hirdetett azokra a tantárgyakra és évfolyamokra szólóan, amelyekben a pályázati anyag nem ütötte meg a mércét és nem tudtak nyertest hirdetni.

Huszonhét tankönyv a magyar diákoknak – Nem mindegyik évfolyamon tudtak nyertes kiadványt hirdetni
2018. április 13., péntek

Forrong az egyetemi szféra a tandíjmentes helyek drasztikus lefaragása miatt

Japán sztrájk megszervezését fontolgatja a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége amiatt, hogy az oktatási minisztérium több százzal csökkenti a tandíjmentes helyek számát ősztől. A rektorhelyettesek szerint ez az egész országra negatívan fog hatni.

Forrong az egyetemi szféra a tandíjmentes helyek drasztikus lefaragása miatt
2018. április 12., csütörtök

A füstmentes dohányzás is káros – Az új típusú eszközöket is kitiltanák a nyilvános, zárt helyekről a tüdőgyógyászok

Számos tüdőgyógyász osztja Raed Arafat államtitkár véleményét, miszerint a hagyományos cigarettához hasonlóan az új típusú dohányzóeszközöket is be kellene tiltani a zárt, nyilvános helyeken.

A füstmentes dohányzás is káros – Az új típusú eszközöket is kitiltanák a nyilvános, zárt helyekről a tüdőgyógyászok
2018. április 11., szerda

Egyre-másra rongálódnak a kész sztrádaszakaszok

Rájár a rúd a romániai autópályákra: nem elég, hogy ezek meglehetősen lassú ütemben épülnek, de az elvileg befejezett szakaszokról is egyre-másra az derül ki, hogy a kivitelező hanyag munkát végzett.

Egyre-másra rongálódnak a kész sztrádaszakaszok
2018. április 10., kedd

Szépíti a sztrádaberuházásokat a közlekedésügyi minisztérium

A közlekedésügyi minisztérium azt állítja, hogy tavaly 23,78 kilométer autópályát építettek Romániában, holott gyakorlatilag arról van szó, hogy befejeztek két sztrádaszakaszt, amelyek kivitelezésének még 2013-ban, illetve 2014-ben láttak neki.

Szépíti a sztrádaberuházásokat a közlekedésügyi minisztérium
2018. április 10., kedd

Háttérbe szorulhat a minőség: megnehezítette a szerzők dolgát az állami tankönyvkiadó létrehozása

Elképzelhetőnek tartják a romániai kiadók, hogy az egységes, állami tankönyvkiadó révén idén határidőre elkészülnek az 1–6. osztályosoknak szánt kiadványok, de ezek minőségéről már elkeserítően vélekednek.

Háttérbe szorulhat a minőség: megnehezítette a szerzők dolgát az állami tankönyvkiadó létrehozása
2018. március 28., szerda

Rábólintott a tankönyvtervezetre a képviselőház

Elfogadta a képviselőház a tankönyvtörvény-tervezetet, amely gyakorlatilag központosítja a kiadást, a minisztérium ugyanakkor már le is zárta az ez alapján meghirdetett pályázatát.

Rábólintott a tankönyvtervezetre a képviselőház
2018. március 28., szerda

Meg sem nyitották, máris javítani kell a sztrádát Torda és Szászsebes között

Még meg sem nyitották, máris javítási munkálatokat végeznek a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszán.

Meg sem nyitották, máris javítani kell a sztrádát Torda és Szászsebes között
2018. március 28., szerda

Éljen Mátyás! – az idei Kolozsvári Magyar Napokon is

Megmaradnak a jól bevált helyszínek a Kolozsvári Magyar Napok idei, 9. kiadásán, a Sétateret ugyanakkor kissé átalakítják, inkább lazulós, pihenős térként képzelik el a szervezők, akik szerdán a főtéri nagyszínpad programját is ismertették.

Éljen Mátyás! – az idei Kolozsvári Magyar Napokon is
2018. március 28., szerda

Ismét orvosságok eltűnésével fenyegetőznek a gyógyszergyártók a kormány ármódosítási terve miatt

Ismét többtucatnyi olcsó orvosság eltűnését helyezték kilátásba a gyógyszergyártók annak nyomán, hogy az egészségügyi minisztérium hétfőn a készítmények árának kiszámítási módjára vonatkozó tervezetről szervezett közvitát.

Ismét orvosságok eltűnésével fenyegetőznek a gyógyszergyártók a kormány ármódosítási terve miatt
2018. március 27., kedd

Romlik a helyzet az egészségügyben – a döntéshozók finomítják a béremelésre vonatkozó ígéreteket

Egyre óvatosabban fogalmaznak a kormány és a parlament képviselői az egészségügyi rendszerben beígért óriási béremelés kapcsán, ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a Sanitas még rosszabbnak látja a helyzetet, mint egy héttel ezelőtt.

Romlik a helyzet az egészségügyben – a döntéshozók finomítják a béremelésre vonatkozó ígéreteket
2018. március 26., hétfő

Ismét törölte a Facebook a magyarellenes Dan Tanasă oldalát

Ismét törölte a Facebook a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Dan Tanasă blogger Facebook-oldalát – közölte hétfőn Hans Hedrich, a Neuer Weg Egyesület elnöke a szervezet honlapján.

Ismét törölte a Facebook a magyarellenes Dan Tanasă oldalát
2018. március 26., hétfő

Via Carpatia: Arad, Bihar, Szatmár és Temes megye támogatja az európai autópálya megépítését

Négy erdélyi megye is csatlakozott a Litvániát Görögországgal összekötő, Románián is áthaladó Via Carpatia autópálya megépítését támogató térségekhez.

Via Carpatia: Arad, Bihar, Szatmár és Temes megye támogatja az európai autópálya megépítését
2018. március 25., vasárnap

„Mindenki tele van zenével” – a színház világnapját ünnepelték Kolozsváron

Életpálya-bemutató beszélgetéssel, színészzenekar-párbajjal ünnepelték a színházi világnapot a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a hétvégén. A gyergyói és udvarhelyi teátrum is meglepetéseket tartogat közönségének.
 

„Mindenki tele van zenével” – a színház világnapját ünnepelték Kolozsváron
2018. március 23., péntek

Letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert

Két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta pénteki alapfokú ítéletében a befolyással üzérkedéssel vádolt Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét a Kolozs megyei táblabíróság. Az RMDSZ-es politikus a „szekusállamot” okolja.

Letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert