Minőségi humor az, amin Nietzsche együtt tud röhögni Kim Kardashiannal

Kiss Előd-Gergely 2014. július 12., 15:53

„Nem mindennap jegyzi el az embert Karinthy Frigyes” – Interjú a Karinthy-gyűrűs Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs humoristával.


– Hogyan váltatok humoristává, miért épp erre a pályára léptetek?

Tóth Szabolcs (TSZ): Azért, mert amikor építészként terveztem, ha nem is keltem fel korán, biztos, hogy valamelyik megrendelő felébresztett. A humorszakmában nincs ilyen, itt mindig délután zavarnak, ezért nem készül ez az interjú sem délelőtt. Egyébként természetesen már gyerekkoromban elvarázsolt az, amikor például a Gáspárik–Nagy-duó fellépett Csíkszeredában telt ház előtt, és az egész nézőtér röhögött. Már akkor arra gondoltam, hogy ez mennyire jó érzés lehet. Most már tudom, hogy az.

Bálint Ferenc (Béfé): Még középiskolában, amikor sokszor újramásolt kazettákon Hofit és Mar­kos–Nádast hallgattam, nem gondoltam volna, hogy egyszer én is azt fogom csinálni, amit ők, de örülök, hogy igen. Mondjuk, akkor Cher-lemezeket is hallgattam – szerencsére az nem befolyásolt a szakmaválasztásban.

– Hogyan találkoztatok, és kié volt az ötlet, hogy humortársulatot alapítsatok?

Béfé: Egy közös barátunké volt az ötlet, hogy találkozzunk, az enyém pedig az, hogy alapítsunk humortársulatot. Úgy gondoltam, hogy minél többen vagyunk a színpadon, annál jobb móka lesz.

Tóth Szabolcs

Építész, humorista, 1981. október 22-én született Csíkszeredában. 2000-ben érettségizett a helyi Márton Áron Gimnáziumban, majd a Kolozsvári Műszaki Egyetem építészet és városrendezés szakán szerzett diplomát. 2001-ben lett a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat tagja, 2004-től az Erdélyi Humorfesztivál szervezője, 2007-ben a Dumaszínház tagja. 2009 és 2012 között a Magyar Rádió Rádiókabaré és Kolozsvári Rádió Havi agytakarítás című műsorának előadója, szerzője. 2009-től a Showder Klub (RTL Klub) és a Comedy Central bemutatja (Comedy Central) műsorok előadója, szerzője. 2011-ben elnyerte a Magyar Rádió Bonbon-díját, idén pedig a Magyar Rádió legnagyobb elismerését, a Karinthy-gyűrűt.

TSZ: Elsőéves voltam, amikor a közös barátnőnk azt javasolta Béfének (aki társat keresett humortársulat alapításához), hogy próbálja meg velem. Aztán voltunk az akkori Music Pubban Kolozsváron, ahová szinte minden este jártunk, de volt egy, amelyiken egy asztalnál ültünk, és talán a Kretén magazin is szóba került. A többire nem nagyon emlékszünk, de másnapra volt egy humortársulatunk. Az első fellépés, ami bejött, egy leánybúcsú volt. Utána azért rákérdeztem Béfénél, hogy jól értettem, HUMOR-társulatot mondtál? Ő azt mondta, igen, én meg hittem neki.

– Béfé: És tényleg jó móka volt színpadon lenni, rengeteget nevettünk a harmadik tagunkon, Bordáskán, akinek a neve fedte a tulajdonképpeni lényét. Amúgy mi vetkőztünk, Bordáska öltözött.

– A kezdetéknél – Bordás Szabolccsal kiegészülve – hárman voltatok. Miért döntöttek végül a kétszemélyes felállás mellett?

TSZ: Nem mi döntöttünk a kétszemélyes felállás mellett, mindig a harmadik tag döntött úgy, hogy valami normális foglalkozásba kezd.

Béfé: Mi ketten voltunk csak elég kitartóak ahhoz, hogy megmaradjunk a humor mellett, vagy elég lusták, hogy elkezdjünk valami mást.

TSZ: Bumbuc (Csók Zsolt) például kiköltözött egy hegyre, és pálinkát főzött. Irigyeltem is. Azóta visszatért a városba.

Béfé: Én nem bánom, hogy Csók Zsolt kilépett tőlünk, mert vert minket.

TSZ: Téged nem, csak engem, amit te élveztél.

Béfé: Még mindig jól esik, amikor eszembe jut.

– Meglehet, több helyen többször elmondtátok már, de azért idézzük fel, miért épp a Szom­szédnénit választottátok a társulat nevének?

Béfé: Ne idézzük fel!

TSZ: Nekem fogalmam sincs, nem én választottam. Úgy voltam vele, mint gyerekkoromban a spenóttal: elém tették, nem tetszett, de megettem. Aztán felnőttem, és most már szeretem a spenótot.

– Karinthy Frigyes azt mondta egykor: a humorban nem ismer tréfát. Ti mennyire veszitek komolyan a humorista szakmát?

TSZ: Tréfálni csak komolyan lehet szerintem. Most képzelj el egy humoristát, aki elmondja a poénját, majd nevet rajta. Annak vagy annyira rövid a memóriája, hogy számára mindig új a saját poénja is, vagy annyira gyenge a poén, hogy így jelzi, íme, itt a vége, ez a poén.

Béfé: Vannak persze szakmai, műfaji kritériumok, aminek nem árt megfelelni, követni, de szerintem semmit sem szabad túlságosan komolyan venni – még Karinthy Frigyest sem.

– Vannak olyan humoristák, szépirodalmi szerzők, akikre példaképként tekintetek? Honnan merítetek ihletet?

TSZ: Nincs egy konkrét példaképem, de sok humoristára, szépirodalmi szerzőre felnézek, például Karinthy munkásságát is zseniálisnak tartom. Külföldi írók közül Wodehouse regényei azok, amelyeket nem merek például vonaton olvasni, mert szinte mindig hangosan nevetek rajtuk. A dumaszínháznál meg az a szerencse ért, hogy több, számomra példaértékű humoristát megismerhettem, sőt söröztem is velük. Amikor indultunk, akkor ismerkedtünk a Monty Python humorával, rájuk is felnézek.

Béfé: A Monty Pythonra nézek fel, mert túl a poénokon saját stílust alkottak, ezáltal beírták magukat a humortörténelembe. Ja meg nagyon szeretem azt a dalukat, amiben arról énekelnek, hogy minden sperma drága, minden sperma szent. De ott van még Eddie Izzard, Louis C. K. is – őket is mindig nagy élvezettel hallgatom.

TSZ: Az ihletmerítésről csak annyit, nem tudom miért gondolja mindenki, hogy az ihlet egy folyékony dolog, amit meríteni kell. Mi van, ha az ihlet kemény, mint a márvány, és foggal-körömmel kaparni, törni kell azt?

– A magyar humort kedvelők körében meglehetősen széles rajongótáborral rendelkező Rejtő Jenő nem volt rátok hatással?

TSZ: Rejtő Jenő nem volt rám akkora hatással, noha az a kevés, amit olvastam tőle, tetszett.

Béfé: Én olvastam tőle szinte mindent, szórakoztatónak is találtam, de nekem P. Howard vagy Gibson Lavery (Rejtő írói álnevei – szerk. megj.) jobban bejön.

– Felméri Péterrel egyetemben azon kevés erdélyi humoristák közé tartoztok, akik Magyarországon is befutottak. Olyan értelemben, hogy mennyire vevők ugyanazokra a poénokra, láttok érdemi különbséget az erdélyi és magyarországi közönség között? Menyiben kell alkalmazkodnotok a két különböző közeghez?

Bálint Ferenc

Humorista, újságíró, kommunikációs szakértő. 1980. július 8-án született Zilahon. Egyetemi tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán végezte. 2001-ben megalapította a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulatot, majd 2004 elindította az Erdélyi Humorfesztivált, 2008-ban a Szomszédnénivel a Dumaszínház tagjává vált. 2009-ben a Magyar Rádió Rádiókabaré és Kolozsvári Rádió Havi agytakarítás című műsorának előadója, szerzője lett, ugyanebben az évben a Showder Klub (RTL Klub) és a Comedy Central bemutatja (Comedy Central) műsorok előadója, szerzője. Írója és szereplője A Szomszédnéni odaát van című önálló estnek – Thália Mikroszínpad, Comedy Central. Első díját 2007-ben a Muuuvi Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon nyerte legjobb főszereplő/karakter kategóriában a Computer
Casanova című filmért. A Magyar Rádiótól 2011-ben Bonbon-díjat, 2014-ben Karinthy-gyűrűt kapott.

Béfé: Nincs különbség, a jó poénokat a határ mindkét oldalán szeretik. Sőt szerintem a határon is, de eddig nem mertem viccelődni a vámossal.

TSZ: Sokkal nagyobb különbséget látok egy román anyanyelvű közönség (amilyenünk a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF egyik francia napján volt) és a magyar anyanyelvű közönség között. Mondhattunk bármit, az előbbit képtelenek voltunk megnevettetni, végül mégiscsak sikerült, pantomim játékkal. Amúgy azt tudom erre válaszolni, amit Purcărete válaszolt Budapesten egy hasonló kérdésre, mégpedig hogy sokkal nagyobb különbség van az egyes emberek között, mint amekkora egy erdélyi és egy magyarországi közönség között.

Béfé: Mi nem foglalkozunk sporttal, politikával, celebvilággal – megpróbálunk egyetemes emberi helyzeteket és történeteket megidézni a Szomszédnéni humorgalaxisában. Amikor a szüleink azzal nyaggatnak, hogy mikor lesz az esküvő, az mindenhol ugyanaz, az, hogy egy cég leinná magát a csapatösszerázó tréningen, mindenhol ugyanaz, és így tovább. Ilyen szinten határtalanok vagyunk.

– Hogyan tudjátok megkerülni a politikát? Mi ennek az oka?

TSZ: Magyarországon benne van a Dumaszínházzal kötött szerződésünkben, hogy nem vál­-
lalhatunk politikai rendezvényen fellépést. Erdélyben nem volt ilyen szerződésünk. A jeleneteink témájában kerültük a politikát.

Béfé: Nem foglalkozunk politikával, foglalkoznak elegen vele – őszintén én egy tornádót túlélt transzformer zombimókusról is szívesebben beszélnék színpadon, mint egy politikusról.

– Apropó Dumaszínház: hogyan fogadtak benneteket az anyaországi humoristák, volt bármilyen nehézségetek a beilleszkedéssel?

Béfé: Egy kicsit fájt az elején a bal vállam, de aztán a többiek elvették Beliczaitól az engem ábrázoló voodoobabát és a tűket. Amúgy jól, haverok.

TSZ: Egyáltalán semmilyen nehézségünk nem volt a beilleszkedéssel. Igazából még azt sem éreztem, hogy illeszkednem kellene, az elejétől fogva természetes volt, hogy mi most ebbe a bandába tartozunk.

– Ha már itt tartunk, gondoltok valamit arról, hogy milyennek kell lennie az igazi, minőségi humornak?

Béfé: Legyen okosan, elgondolkodtatóan szórakoztató. Vagy csak elgondolkodtatóan szórakoztató. Vagy csak szórakoztató. Mindegy, legyen.

TSZ: Olyannak, hogy a nézők közül mindenki nevet, ugyanakkor senki nem érzi megbántva magát. Legalábbis azok közül, akik ott vannak. De nem, nemcsak azok közül. Tényleg. Mondjuk, ha valaki fellépés közben a távolba révedve elgondolkodik valamin, az nem biztos, hogy jó poén.

Béfé: Minőségi humor az, amin Friedrich Nietzsche együtt tud rö­högni Kim Kardashiannal. A „basszus”-faktorra gondolok, TSZ, amikor elhangzik a poén, és azt mondod, „basszus, eddig nem gondoltam arra, hogy én is ennyire idióta vagyok”.

– Nemrég odaítélték nektek a legnagyobb elismerésnek számító Karinthy-gyűrűt. Jelent ez valamit a számotokra azon­túl, hogy elismerték eddigi munkátokat?

TSZ: Azontúl mi vagyunk az első erdélyi humoristák, meg egyáltalán határon túli magyar humoristák, akik megkapták. Erre például roppant büszke vagyok. Ezt az elismerést már többé soha senki nem kaphatja meg, már csak ezért is.

Béfé: Kiss Ádám úgy gratulált nekem a gyűrű kapcsán, hogy nem mindennap jegyzi el az embert Karinthy Frigyes, szóval érzem a fontosságát és a felelősségét. Nagyon örülök, hogy nem posztumusz kaptam meg. Amúgy még sohasem volt gyűrűm aranyból, remélem, nem vagyok rá allergiás.

TSZ: Most már a Bonbon-díjjal együtt nemcsak arról a szakmáról van elismerésem, amelyet tanultam, hanem arról is, amelyet művelek. Egy kolozsvári barátom reményét fejezte ki, hogy most már biztosan sokkal arrogánsabb vagyok, és már jóval kevesebb emberrel állok szóba. Üzenem neki, hogy igen.

Béfé: TSZ már velem is alig áll szóba, de teszek rá, mert nekem is van gyűrűm.

– Hogyan látjátok a magyar humor jövőjét és benne a saját jövőtöket? A stand up comedy műfaja marad a legnépszerűbb, vagy az emberek ezt is megunják, és akkor valamit újítani kell?

TSZ: Én úgy látom a magyar humor jövőjét, hogy a stand up műfaja megőrzi népszerűségét, ugyanakkor megújulnak a klasszikusabb műfajok is, és jelennek meg újabbak is, szóval egyre színesebb lesz a paletta. És még úgy látom, hogy mi is benne vagyunk. Azt a nagyon távoli jövőt, amiben már nem vagyunk benne, azt nagyon sötétnek látom, legalábbis a mi szempontunkból. Lehet, egy nagyon-nagyon távoli jövőben alapítanak egy Szomszédnéni-díjat, ami mondjuk lehetne a Szomszédnéni- szvetterdíj.

Béfé: Nem féltem a magyar humor jövőjét, a stand up co­me­dy a Wikipédia szerint valamikor a 18. században indult hódító útjára Angliából, és azóta is köszöni szépen, jól van. A rövid kis skiccek meg ennél is régebbről. Ami változni fog, szerintem az, hogy a poénok, a műsor miként jut el a közönséghez. Mert kez­dődött az egész élő előadásokkal, majd rádióval, tévével, s most ott az internet – nem akarunk lemaradni, ezért indítottunk mi is hetente frissülő Youtube-csatornát. Lehet, hogy pár év múlva holo­grammokként mindenki nappalijában ott leszünk. Remélem, megkínálnak majd valamivel.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb