Az MPP-vel folytatandó július 11-ei egyeztetést követően az RMDSZ várhatóan nyilvános vitára bocsátja azt az autonómiastatútum-tervezetet, amelyet a román törvényhozásban készül benyújtani, és amelyben a székely önrendelkezési igényeket fogalmazza meg.
A történelmi évfordulók zöme a kötelezőnek érzett-mondott tisztelet és kegyelet lerovása után visszasimul a maga megidézett idejébe, az élet megy tovább.
A mindenkori emberi közösségek, a társadalom – csak úgy, mint ennek éltető szervei, a nemzeti, vallási közösségek, végül pedig a család – jelene a múlt fundamentumán áll szilárdan, vagy suvadásnak van kitéve attól függően, hogy hol és miből épült.
Már többször próbáltam tiltakozni (nem a Krónikában), most ismét aktuális lett, hogy Romániában a holokauszttal kapcsolatos megemlékezésekkor (emléktáblák stb.) csak a mi, a „horthysta-fasiszta magyarok” felelősségét firtatják.
Székely közösségünk megmaradása szempontjából nincs különbség beolvadás-, szórványosodás- és kivándorlásmodellek között. Mindhárom modell az önfeladást jelentené. Egyetértek a közéleti önvizsgálat gondolatával, a 24 éves építkezés egyoldalúra sikerült.
Huszonöt év. Ennyi telt el a rendszerváltás óta. Ez idő alatt sok minden jellemezte az erdélyi magyar közéletet.
Az utóbbi időszakban a médiafogyasztók csak amúgy kapkodhatják a fejüket: lassan követhetetlen a Székelyföld egységéért, autonómiájáért, a székely emberek sorsának javításáért indított perek, aláírásgyűjtések és mindenféle közéleti akciók száma.
A kolozsvári holokauszt-emlékmű leleplezésekor helyszínként a Krónikában – és más sajtótermékben is – Postakert jelent meg. Nem tudni, kitől származik, ki találta ki.
„Hiszek benne, hogy előbb-utóbb mind a román, mind a szlovák politikai elit megérti a magyarság jogos követeléseit” – beszélgetés Kalmár Ferenccel, a kisebbségek helyzetéről szóló jelentés készítőjével.
Kora nyári, langymeleggel ébredő nap volt 1984. június 5. Aznap Bukarestbe kellett utaznom hivatali megbízásból. A kora hajnali vonatra várva meglepetten tapasztaltam, hogy ott van Demse Márton is.
Azt mondja, ballag. És tollászkodik, meghatódva emlékezik, órákig cseveg telefonon, tervezget, hébe-hóba tanul is – ez hatja át a mindennapjait.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Senkitől sem várható el, hogy legalább a tíz legnagyobb nyelvet ismerje. Mint ahogy az sem, hogy legalább a legfontosabb földrajzi nevek helyes kiejtését.
„A gombnyomkodásnak van létjogosultsága, mivel az élet minden területén jelen van már az informatika, a piaci igények szerint viszont programozóra is nagy szükség van” – beszélgetés Nagy István nagyváradi informatikus-közlekedéstörténésszel.
Évfordulós megemlékezéseken egyre gyakrabban esik szó az alkotók barátairól, szerelmeiről, evés-ivási szokásaikról – ilyen időket élünk, bulvárosodással próbáljuk visszaszerezni a rohamosan fogyó olvasótábort.
Akárcsak a kormányból való kilépést megelőző év eleji koalíciós viták során, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ezúttal is Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert húzta elő a kabátujjából, mint a párt imázsát megmenteni hivatott adu ászt.
Szövegértési problémák vannak a magyar sajtóban a marosvásárhelyi bíróság múlt heti döntése kapcsán. Az egyik erdélyi orgánum ezzel a címmel közölt írást: Jogerős: nem temethetik újra Nyírő Józsefet.
Beszélgetés Bakk Miklós politológussal, kolozsvári egyetemi docenssel.
Aki tud németül, azt is tudja, hogy a címbe emelt idegen szó mit jelent. Egyrészt azt jelenti, hogy sűrít, tömörít, tömít, másrészt azt, hogy költ (nem pénzt, hanem verset), illetve más értelemben: ábrándozik.
Látogatottsági adatok