Kell még egy szó

A rendszerváltást követően a nagyobbik, meghatározóbb erdélyi magyar érdek-képviseleti szervezet, az RMDSZ többször is a román kormány koalíciós partnere volt, ahogy ma is az.

Kétségtelen, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak eredményei sok esetben meg is látszottak, főként a székelyföldi megyékben. Mindezek ellenére az elmúlt 25 évet mérlegre téve elmondható, hogy az nem kecsegtet túl jó eredményekkel.

A többszörös autonómiára épülő, sok esetben egynyelvű kampánykommunikációk – amelyek, valljuk be, sok esetben hibásra sikeredtek – csak a magyar képviselet megtartását hozták a magyarság számára a fontosabb uniós normatívák, jogok (szimbólumhasználat stb.) bővülése, normalitás szintjére emelése helyett.

Mindezek mellett azt gondolom, hogy nem mehetünk el szótlanul, ahogy nem mehetünk el a meg nem valósult és veszteségeket magukban hordozó magyar összefogások mellett sem (Marosvásárhely 2008, EP-választások 2014, stb.). Bár volt néhány hangadó politikus az RMDSZ táborában is, aki az összefogás szükségességét és fontosságát hangoztatta, mindezt nem sikerült érvényre juttatni. Hogy miért is lett volna fontos az összefogás, a szabad szimbólumhasználatra vonatkozó törvény elfogadtatása, valamint az autonómiatervezet kidolgozása?

Azért, mert mindezek alapvető jogai az erdélyi magyarságnak, és a választóknak elegük van a magyar közéletet is bejáró politikai és hatalmi játszmákból, és ezek a nem racionális politikai érdekjátszmák a közéletből való kiábrándulást hordozzák magukban. Az RMDSZ-nek és a másik két magyar pártnak (MPP, EMNP) észre kell vennie, és választ kell adnia a választóknak arra a megüresedett űrre, amelyet ma már autonómia- és egyéb kampányszlogenekkel nem lehet betölteni, és amely közéleti bizalmatlanságot, távolmaradást szült.

Az előbbiekben említettem, hogy kell még egy szó. Ez a szó a már kopást szenvedett autonómia. Ennek kapcsán 25 év alatt annyit sikerült megtudni, hogy autonómiát akar az erdélyi magyarság, ellenben jól letisztult, konkretizálódott és a közember számára is érthető formában a politikumnak még nem sikerült eljuttatnia a választóihoz. Sőt ami ennél is rosszabb, hogy nincs egy egységes, jól behatárolt, mindenki által elfogadott autonómiatervezete az erdélyi magyarságnak.

Autonómia (sic!), de melyik? A kétszintű elképzelés: Erdély és Székelyföld autonómiája, vagy netán az alkotmánymódosítást igénylő autonómiamodell? Vagy esetleg az SZNT autonómiamodellje? Nem tudni. Úgy hiszem, hogy 25 év elegendő lett volna ahhoz, hogy egy alaposan kidolgozott, jól elképzelt, lekommunikált, közvitára bocsátott és mindenki számára elfogadható autonómiatervezete legyen az erdélyi magyarságnak. Azt, hogy mit akarunk, tudjuk, a hogyant a politikumnak kellett volna megválaszolnia.

A választók számára egyik autonómiamodell sem elég átlátható. Menetelhetünk, és közben gondolkodhatunk azon, hogy melyik be nem mutatott autonómiamodellt szeretnénk megvalósulni látni, de gondolkodhatunk azon is, hogy boldogsági indexünket melyik növeli jobban.

Be kell látnunk, hogy itt az ideje az alulról szerveződő és kezdeményezett, egységes társadalmi autonómiakezdeményezésnek, olyan kezdeményezés(ek)nek, amelyet nem haszonszerzés és szavazatmaximalizálás céljából indítottak, hanem amely a román közösséggel való párbeszédre, együttműködésre és a békés együttélésre épülhet, és amelynek megvalósulására remélhetőleg nem lesz szükség újabb negyed évszázadra.

Félő, hogy az idei államelnök-választásokra kevés mozgósító erőt hordoz majd magában a szövetség őszre tervezett, szabad szimbólumhasználatra vonatkozó törvénytervezet elfogadtatása, amire ha sor kerül is, ára lesz. E törvény elfogadtatásának valószínűleg egy szocialista államfőjelöltnek a második fordulóban történő támogatása lehet az ára (amennyiben megmarad a jelenlegi kormánykoalíció).

Éppen ezért fontos, hogy alaposan újragondolja a köznép és a szavazatvesztést szenvedett politikum, pontosan hogyan és milyen autonómiát szeretne kiharcolni, és mit vár el érdek-kép­viseleti szervezetétől. Az autonómiával kapcsolatos üres szólamok ideje lejárt, a tettek ideje elérkezett. 

Füstös Előd László

A szerző csíkszeredai politológus