Leszámolt a háborús propagandával

A történelmi évfordulók zö­me a kö­te­le­zőnek érzett-mondott tisztelet és kegyelet lerovása után visszasimul a maga megidézett idejébe, az élet megy tovább. De vannak olyan események, amelyekről újra meg újra beszélni kell, hatásukat nem lehet elégszer elmondani és mindannyiszor találni még egy-egy újabb adalékot.

Molnár Judit

2014. július 05., 18:122014. július 05., 18:12

A száz esztendővel ezelőtt kezdő­dött első világháború ilyen ese­mény, sőt mondhatnám, még ilyenebb. Közelebb érezzük, mint sok „fiatalabb” történést, mert jobban meghatározta sokkal több embernek a sorsát. Igen, a sorsát, nem csupán az életét. Irodalmunknak is van egy alakja, Gyóni Géza, aki rövid életéért cserében Sorsot kapott a történelemtől.

Nem kegyeletsértés és nem is pátosz az előző kijelentés, hanem annak a különös sorsszerűségnek a jelenléte, ami fontos események körül olyan gyakran lengedez.

Születésének dátuma – június 25. – majdnem egybeesik a háború kitörését jelentő nappal, június 28-ával, amire Ady Endre úgy emlékezett, mint egy „különös, különös nyár-éjszakára”. Csak Gyóni harminc évvel korábban, 1884-ben született. A Pest megyei Gyón községben, Áchim Mihály evangélikus lelkész fiaként.

Édesanyjától örökli a gyenge idegrendszert, akinek hatodik gyermeke elvesztése után elborult az elméje, majd nemsokára ő is távozik az élők sorából.

A későbbi költő búskomorságra hajló, érzékeny lelkületű, ezért magánúton járatják iskolába, majd az első gimnáziumtól szarvasi nagybátyja, Áchim Ádám esperes irányítja útját. A  salád őt is papi pályára szánja, de sikertelenül: Gyóni az újságírást és a költészetet választja.

Petőfi-epigonként indul mint költő, de Kiss József hatása is érezhető versein. Saját nemzedékéhez felemás viszonyulás fűzi, ennek talán legbeszédesebb bizonyítéka A Holnap antológia költői és Ady közt kialakult, A duk-duk affér Ady-cikkben lecsapódó konfliktus lereagálása 1908-ban, Ady Endrének címen.

„Be sok a bolygód, fáradt üstökös. / Úgy vonszolod ki őket a homályból, / S mind azt hiszi, hogy merész maga lángol, / Ha fény-kévédből kis csóvát kötöz. // Kedvedre volna néked ez a had? / Én nem hiszem. Kérész bolygók falkája / Míg fénysörényed tépázza, cibálja, / Tudom, elönt mosolygó, bús harag. // És utálod e tolvaj kicsi bandát, / Mint én utálom, s kinek bátor ívén / Mágnes-szekered hiába rohant át. / Mert büszke utat jár még egynehány. // S ha téged elnyelt már az óceán, / S lopott csóvája kihunyt bolygóidnak:/ A magyar égen – mást te sem hihetsz – / A magyar égen akkor is lesz csillag!”

Sokan játszották ki Ady ellen Gyóninak ezt a félreérthetetlenül magyarabbnak vallott csillagragyogását, de a Karinthy-paródiák metsző hangjától sem menekülhetett a fiatal költő. A Talpra magyar című paródiában a Nemzeti dal első szakasza után a következőket írja Karinthy: „És most jön a vicc: / Hallgassatok ide, Panni, Jóska, Róza - / Fenti verset nem Petőfi Sándor írta, / Hanem Petőfi Géza.”

Az 1914. augusztusi általános mozgósításra azonnal jelentkezett, hazafias kötelességének tartva a ga­lí­ciai frontra menni, egyenesen Przemyslbe. Itt esik hadifog­ságba és főhadnagy öccsével, Mi­hállyal együtt kerül a szibériai Krasznojarszkba. A fogolytáborban hal meg harmincharmadik születésnapján, 1917. június 25-én, Mihály öccse halála után édesanyjukhoz hasonlóan ő is elborult elmével. A lengyel front poklában kezdődik meg Gyóni költészetének tartalmi mélyülése, a háborús propaganda által erősen felfűtött hazafisága pedig – miután magán és bajtársain is megérzi az erős manipuláltságot – fájdalmas, olthatatlan honvággyá nemesül.

A bevonulása után nem sokkal, 1914 augusztusában írja Lengyelországból Őrségen című versét: „Sötét felhők sűrűn esőznek. / Szürke csuhát ölt a lengyel határ. / Visztula hídján alkonyi csöndben / Kongó léptekkel egy katona jár. // A hídon túl halál ül lesben. / Eső szitál felhőgomolyból. / S Visztula hídján a katona / Egy mesebeli nőre gondol. // A drága nő most merre van – / És merre-merre minden szépség? / Visztula hídján a katona / Számolja a szíve verését. // Minden verése messze dobban, / Szemét a messziségbe vájja. / S kongó lépések elviszik / Alkonyodó hazai tájra.”

Három hónap múlva, novemberben küldi haza Przemyslből (az ott harcoló bakák Semiclivé idomították a számukra kimondhatatlan helynevet) Csak egy éjszakára című versét, ami máig összeolvadt Gyóni nevével, és máig az első világháború szörnyűségeinek egyik legőszintébb vallomása költészetünkben.

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / A pártoskodókat, a vitézkedőket. / Csak egy éjszakára: / Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk, / Mikor a halálgép muzsikál felettünk; / Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, / S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.// (…)

Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket. / Csak egy éjszakára: / Vakító csillagnak mikor támad fénye, / Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe’, / Amikor magyar vért gőzölögve hömpölyget, / Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet. // Küldjétek el őket csak egy éjszakára, / Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára. / Csak egy éjszakára: / Hogy bújnának össze megrémülve, fázva; / Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna; /Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét, / Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!? // Krisztusom, mi kell még!? Véreim, mit adjak / Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!? / Hogy esküdne mind-mind, / S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, / Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent: / Magyar vérem ellen soha-soha többet! / – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.”

Nagyon hamar országosan ismert lett a Csak egy éjszakára, s talán éppen ennek a versének a hangvétele miatt 1916-ban törlik a nevét a csererokkantak listájáról, továbbra is Szibériában kell maradnia. Emiatti keserűségét is egyetlen módon enyhítheti: versbe önti.

A Gőgös Hunniában sorai semmiféle értelmezést nem igényelnek: „Gőgös Hunniában / De olcsó az ének! / Még haza se értem, / Hajlékot se kértem, / S már elküldenének. // Mucsai magyarnál / Mert nagyobbat mertem, / Szememre ki hányja? / Mágnások lakája / Nyelvet ölt megettem. // Kinek kellett babér? / Kinek kellett bankó? / Hisz én odalöktem. / S öklöt ráz mögöttem / Szájas fűzfajankó. // Amit én megúsztam, / Véres volt a hullám, / Széles volt az árok. / S vers-gyilkos kufárok / Átka, szitka hull rám. // Vértavakon úszó / Tépett, riadt hattyú, / Pihenőre szállnék. / S kövekkel dobál még / Fajtámbeli fattyú. // Tépett, riadt hattyú, / Csak egy zugra vágytam / csöndnek szigetében…/ Szabad-e még kérnem / Gőgös Hunniában?”

Halott testvérének emlékére írja Mihályt hazaviszem című versét, melynek utolsó sorai kísértetiesen hasonlítanak a világirodalom egyik legjelentősebb első világháborús regényének, a Nobel-díjas Roger Martin du Gard Thibault család című könyvének zárófejezeteihez, melyben az Ypres-nél bevetett mérges gáz miatt haldokló Antoine Thibault néhány éves unokaöccse számára naplót ír azzal a határozott céllal, hogy tudja meg, milyen is a háború, mert amire ő felnő, már nem lesznek háborúk.

A sors fintora, hogy akkoriban kezdődött a második világégés, Áchim Mihály pedig már halott, amikor költő bátyja 1917. június 14-én leírja: „Mert Ti vagytok a fiatalság, / Áldás, jövendő, éltető, / Belőletek buzog fel eztán / Minden életvágy és erő, / Kik pilla rezzenése nélkül / Az árkokon megálltatok, / S nem lesz, nem lesz belőletek már / Soha, sohase bús halott!”

A költő haláláról Z. Szalai Sándor, az ötven évvel ezelőtt a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelentetett válogatott verseskötet előszavának írója a következőket mondja: „Tízezres tömeg kísérte utolsó útján, ezúttal a tábor őrei is fegyver nélkül vonultak ki. A sokféle nemzetségből jött népek végtisztelete pedig jelképpé nőtt: a hányatott költősors jóvátételéül is. Barátai vasabronccsal csavarták körül derekát, ha netán hazai földbe kerülhetne vissza, felismerhessék. (…) Bevégezte pályáját anélkül, hogy tehetsége teljesen kivirágzott volna. Élete árán „kiszenvedett” költészetében leszámolt a háborús propaganda hamisságával, a nacionalizmus hatásától azonban nem tudott maradéktalanul megszabadulni. (…) Egész életműve torzó, melynek kontúrjaiban azonban az őszinte emberség képe villan meg.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei