Újabb riói kvótás atléta esett a meldonium áldozatául

A maratonfutó Nicolae Soare személyében újabb romániai sportoló doppingtesztje lett pozitív az immár hírhedté vált meldoniumra. 

Krónika

2016. június 26., 20:022016. június 26., 20:02

A Bákói Știința 24 éves atlétája még áprilisban egy németországi versenyen szerzett kvótát a riói nyári olimpiára, de az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) hétvégi bejelentése miatt már biztosan nem utazhat el az augusztusi seregszemlére.

A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) ugyanis korábban zéró toleranciát hirdetett a tiltott hatóanyagok fogyasztásával szemben, ezért még a versenyengedélyek ideiglenes felfüggesztésének feloldása esetén sem engedi majd, hogy doppingvétségen ért sportoló bekerüljön az augusztusi ötkarikás játékokra elutazó piros-sárga-kék küldöttségbe.

Az Oroszországban és a balti államokban Mildronat néven, vény nélkül kapható szívgyógyszerként elterjedt meldonium, január elseje óta szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján, de csak akkor került be a köztudatba, amikor az oroszok korábbi világelső teniszezője, Marija Sarapova márciusban bejelentette, hogy kimutatták a szervezetében ezt a vérkeringésjavító szert – amely egyes tudósok szerint növeli a fizikális és mentális teljesítményt. Azóta világszerte már több mint százötven élsportoló bukott meg vele a doppingteszten.

Romániában a kajak-kenu válogatott csoportos lebukásával májusban tetőzött a botrány: az olimpiai kvótás Leonid Carp, Andrei Ștefan Strat, Elena Meroniac, Traian Neagu, Cătălin Turceag, Daniel Burciu, Petruș Gavrilă és Ioan Mitrea szervezetében is kimutatták a meldoniumot. Előtte Liviu Dumitrescut növekedési hormon használata miatt tiltották el. Az atléták közül korábban még a riói ötkarikás játékokra készülő magasugrót, Daniela Stanciut függesztették fel meldonium miatt, de Mihai Donisan (magasugró) és Claudia Ștef (gyalogló) doppingtesztje is pozitív lett erre a hatóanyagra.

A biatlonista Tófalvi Éva szervezetében ugyancsak meldoniumot mutattak ki, de őt nemzetközi versenyen tesztelték, akárcsak a korábbi világbajnok profi ökölvívó Lucian Butét, akinek az A tesztje Ostarinra lett pozitív.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK