Magyar letartóztatottak az olasz bundabotrányban

Két embert vettek őrizetbe a magyar rendőrség munkatársai az olasz hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján, Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint.

Hírösszefoglaló

2012. május 30., 08:372012. május 30., 08:37

 „Öt magyar személy ellen adtak ki európai elfogatóparancsot, de közülük hárman a nemzetközi fogadási csalások magyarországi eseményei kapcsán már korábban előzetes letartóztatásba kerültek. A másik két személyt vették hétfőn őrizetbe” – tájékoztatta tegnap az MTI-t Fazekas, aki hozzátette, róluk a nyomozás érdekeit szem előtt tartva semmilyen információt nem tud adni.

Az olasz ügyészség hétfői közleménye szerint összesen 19 embert fogtak el, közülük ötöt Magyarországon vettek őrizetbe, ők a gyanú alapján kapcsolatban álltak a szingapúri fogadási hálózat decemberben elfogott vezetőjével, Tan Seet Enggel. Az olaszok  öt magyart viszont név szerint említettek: K. Zoltán, L. Mátyás, S. László, B. István és S. László. Fazekas kiemelte, több európai uniós országban párhuzamosan folyik a nyomozás, sőt egyes országokkal, így Németországgal, Finnországgal és Ausztriával közös nyomozócsoportot alakítottak, de az olasz nyomozókkal is folyamatosan kapcsolatban állnak, akik részben a KNYF által biztosított információk alapján jártak el hétfőn.

A bundabotrány magyarországi eseményei kapcsán a manipulációval érintett mérkőzések száma jelenleg harminc, a gyanúsítottként kihallgatott személyeké pedig harminckilenc. Olaszországban egyébként Stefano Maurit, a Lazio csapatkapitányát is őrizetbe vették, de gyanúba keveredett Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője és Domenico Criscito válogatott labdarúgó is. Az olasz rendőrség közleménye szerint a 19 elfogott személy között Maurin kívül ott van Omar Milanetto, a Genoa korábbi középpályása is. Az előállítottakon kívül gyanúba keveredett a bajnok Juventus vezetőedzője, Antonio Conte is egy 2011. áprilisi mérkőzés kapcsán, amikor még a Siena trénereként csapata a Novarával találkozott.

A közlemény ugyanakkor kiemeli, hogy a Juventus nem érintett a mostani ügyben. A jelenleg az orosz Zenitben futballozó válogatott védő, Domenico Criscito esetében szintén nyomoz a rendőrség, s ezt hétfőn közölték vele a június 8-án kezdődő lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatott edzőtáborában. A hatóságok leszögezték, hogy a Squadra Azzurra keretéből más nem érintett a mostani botrányban.

Criscito azért került gyanúba, mert olyan fénykép van róla, amelyen – még a Genoa futballistájaként – együtt vacsorázik a bundaügyben érintett személyekkel. A játékos ártatlannak vallja magát, s állítása szerint csak csapata egyes szurkolóival találkozott. „A szövetség és Cesare Prandelli szakvezető abban állapodott meg, hogy Criscito nem utazik a kontinensviadalra” – mondta ugyanakkor Demetrio Albertini, az olasz szövetség alelnöke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK