2011. szeptember 01., 09:282011. szeptember 01., 09:28
A címvédő erdélyi együttes egyik új szerzeménye a Brazíliában született, portugál állampolgársággal is rendelkező Ferreira Gomes Filho Murilo, aki a luzitán bajnokság elmúlt idényében a pontvadászat meglepetéscsapatában, az AD Fundaóban játszott. Az alapszakaszt hatodikként záró együttes túljutott a negyeddöntőn, az elődöntőben pedig egyszer a későbbi bajnokot, a Sportingot is legyőzte, végül azonban alulmaradt. A 29 éves Murilo mellett a másik új igazolás a 30 éves Jose Airton Setubal Junior „Viola”. A brazil játékos eddig csak hazájában teremfutballozott, legutóbb a Fortaleza együttesében. A vásárhelyiek korábban Csoma Alpárt is leszerződtették. A román válogatott játékos legutóbb az Ararat Nicosiában szerepelt, de játszott már Vásárhelyen is, még az Izorep színeiben.
A City’us két éve mindent megnyer a hazai porondon, így nem véletlen, hogy a hét éve alapított együttes számára a legfontosabb a jó nemzetközi szereplés. A jelenleg Kacsó Endre által felkészített együttes tavaly először szerepelhetett a legrangosabb európai kupasorozatban, az UEFA Futsal Kupában, és az első, hazai rendezésű tornán négyből második lett, így kiharcolta az elitkörbe jutást. Itt azonban pontot sem szerzett: november végén Portugáliában a házigazda, később a döntőt az olasz Montesilvanóval szemben elvesztő Sportingtól, a spanyol Murciától és a cseh Chrudimtól is kikapott. A City’us – amely az európai bajnokok 49 fős rangsorának 14. helyén áll, négy helyet előrelépve tavalyi pozíciójához képest, így nem szorul selejtezőtornára – idén ismét otthon kezdi meg szereplését a kontinens legjobb csapatai között. A szeptember 27–30. között megrendezendő tornán az erdélyi csapat többek között azzal a Marca Futsallal csatázik, amely az elmúlt idényben a legrangosabb európai kupasorozat győztesét, a Montesilvanót megelőzve nyerte meg az olasz bajnokságot. Az itáliaiak mellett a horvát MNK Split, illetve a finn FS Ilves Tampere lesz az ellenfél, utóbbi a selejtezőkből került a főtáblára.
A vásárhelyiek magyarországi felkészülési meccsekkel készültek a hivatalos szezonkezdetre: múlt héten 3-2-re nyertek a magyar bajnoki ezüstérmes MVFC Berettyóújfalu otthonában, majd 11-2-re győztek az NB I-ben nyolcadikként zárt DEAC Debrecen vendégeként. A City’us számára hétfő este kezdődik el az idény, amikor a Liga 1 nyitófordulójában a Concordia Chiajna otthonába látogat (Digi Sport 2, 20.00). A 10 csapatot számláló román pontvadászatban az egyetlen újonc a Dava Déva, ugyanis a másik feljutó, a Futsal Ceahlăul Piatra-Neamţ anyagi okok miatt nem vállalta az élvonalbeli indulást, így a kiesett Brassó megyei csapat, a Keresztvári Inter megtarthatta Liga
1-es helyét. A csapatok most is oda-vissza lejátszanak egy kört (ez 18 forduló), majd az alapszakasz első nyolc helyezettje a rájátszásba jut. A lebonyolítási rendszer annyiban változik, hogy az utolsó helyezett egyenesen kiesik a másodosztályba, míg a 9. helyezett oda-vissza vágós osztályozót játszik a Liga 2 második helyezettjével.
A Liga 1 első fordulójának menetrendje, szombat: Kolozsvári Clujana–Sepsiszentgyörgyi Spicom, Galaci United–Dava Déva. Hétfő: Székelyudvarhely SK–CSM Focşani 2007, Keresztvári Inter–Kézdivásárhelyi KSE, Concordia Chiajna–Marosvásárhelyi City’us (Digi Sport 2, 20.00).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.