2011. október 17., 09:352011. október 17., 09:35
Gólokat azonban csak a vendégek lőttek, a Concordia legnagyobb helyzetét pedig egy volt CFR-játékos, Galiassi hagyta ki: a brazil védő csukafejesét Beto kapus bravúrral védte. „Nehéz meccsre számítottam, de az elején nagyon összpontosított a csapatom” – értékelte a sikert Jorge Costa kolozsvári edző, szokása szerint hozzátéve, hogy bajnokságot akar nyerni csapatával.
Marosvásárhelyen viszont a bennmaradás elkerülése a cél, ám a Sportul Studenţesc elleni kiesési rangadón csak egy pontot szerzett a FCM, bár Bumba révén már a 3. percben bevette a bukaresti kaput. Selymes Tibor először ült a vásárhelyi kispadon, és elégedett volt a döntetlennel: „Erőnlétileg nagyon roszszul állunk, most is csak 40 percig bírta a csapat. Nehéz sorozat jön a Galac, a Rapid és a Vaslui ellen, remélem, télen majd jobb csapatot alakítunk ki.”
A játékvezetés borzolta a kedélyeket a Petrolul–Nagyszeben mérkőzésen, Andrei Chivulete ugyanis három büntetőt fújt be, és két vendégjátékost (Bunea és Miron) is kiállított. A bukaresti bíró elleni tiltakozásul az utolsó percben a Voinţa játékosai le akartak vonulni a pályáról, ám végül látványosabb módszert választottak: Remus Dănălache kapus hátat fordított Opriţa büntetője közben. Chivulete ezért sárga lapot adott a hálóőrnek, és megismételtette a 11-est, amelyet Dănălache ezúttal szemben állva, de mozdulatlanul nézett végig. „A játékvezetőknek nincs tekintélyük, könnyen elvesztik a fejüket, össze-vissza adják a lapokat. A negyedik gól csak a hab volt a tortán. Bunea kiállítása miatt fellebbezni fogunk, mert nekünk minden eltiltás vagy sérülés számít” – mondta a meccs után Sandu Tăbârcă, a Voinţa technikai igazgatója, akit a bíró elküldött a kispadról a meccsvégi hercehurcában.
Liga 1, 10. forduló: Rapid–CS Mioveni 4-0 (Roman 6., Herea 62. – 11-esből, Pancu 74., Alexa 77.), Galaci Oţelul–Astra Ploieşti 1-1 (Punosevac 40., ill. Fatai 46.), Sportul Studenţesc–
Marosvásárhelyi FCM 1-1 (Curelea 67., ill Bumba 3.), Petrolul Ploieşti–Nagyszebeni Voinţa 4-1 (Sztojmirovics 8., Opriţa 51. – 11-esből, 58., 93. – 11-esből, ill. I. Popa 60. – 11-esből), Concordia Chiajna–Kolozsvári CFR 0-4 (Weldon 5., Sougou 8., 24., Renan 49.). A Kolozsvári U–FC Brassó és az FC Vaslui–Steaua mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai program: Pandurii Tîrgu Jiu–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport 1, 18.00), Ceahlăul Piatra Neamţ–Dinamo (Antena 1, 20.00).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.