Hatodszor magyar futballbajnok a Debrecen

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Visszaszerezte a magyar bajnoki címet a Debreceni VSC labdarúgócsapata: a hajdúságiak az NB I 28. fordulójának szombati játéknapján 4-0-ra legyőzték a vendég Pécs együttesét, így előnyük behozhatatlanná vált a címvédő, második helyezett Videotonnal szemben.

Hírösszefoglaló

2012. május 14., 07:592012. május 14., 07:59

Az először 2005-ben aranyérmes Loki története során hatodszor ünnepel, legutóbb 2010-ben ért a csúcsra. Idén duplázott, hiszen a Magyar Kupát is megnyerte. „Örülök, hogy fantasztikus közönségünk segítségével elértük a célunkat, és megnyertük ezt a mérkőzést is – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Szurkolóink az egész szezonban mellettünk voltak, és segítettek minket a szereplésünkben. Gratulálok a keret minden egyes játékosának a jó teljesítményhez és az egész éves munkához. Szeretnénk a bajnokságot veretlenül megnyerni.”

A debreceni diadallal eldőlt, hogy a hajdúsági alakulat a következő szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, míg a másodosztályból frissen feljutott MTK Budapest, amely a Magyar Kupa-döntőben 11-esekkel maradt alul a Debrecennel szemben, az Európa Ligában lesz érdekelt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bajnoki második egy körrel később kapcsolódik be az Európa Liga selejtezőjébe, mint a nyitófordulóban debütáló harmadik helyezett és az MTK.

A 28. körben a második kieső kilétére is fény derült: a Pápa hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Kecskemét felett, ez pedig azt jelenti, hogy a sereghajtó Zalaegerszeg mellett a Vasas búcsúzik az élvonaltól. A pápaiak győzelmükkel előreléptek a 13. helyre, az utolsó előtti Vasas hátránya így két fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlan hétpontosra nőtt a 14. Kaposvárral szemben.

A forduló tét nélküli rangadóján a Ferencváros vezetett, de végül 1-1-es döntetlent játszott az Újpest vendégeként. Ez volt a két együttes 210. bajnoki összecsapása, a vendég ferencvárosiak 2000-ben nyertek utoljára a Megyeri úton.

A DVSC sikerei, élvonalbeli tagsága: 41 idény (először 1943-ban szerepelt az élvonalban, tagsága az 1993/94 óta folyamatos). Legnagyobb hazai sikerei, bajnoki aranyérmes: 6 (2005, 2006, 2007, 2009, 2010, 2012). Bajnoki ezüstérmes: 1 (2008). Bajnoki bronzérmes: 3 (1995, 2003, 2004). Magyar Kupa-győzelem: 5 (1999, 2001, 2008, 2010, 2012). Magyar Kupa-ezüstérmes: 2 (2003, 2007). Szuperkupa-győzelem: 5 (2005, 2006, 2007, 2009, 2010). Ligakupa-győzelem: 1 (2010). Legnagyobb nemzetközi sikere: Bajnokok Ligája-csoportkör (2009), Európa Liga-csoportkör (2010). Magyar bajnoki aranyérmesek, 28 alkalommal: FTC. 23: MTK. 20: Újpest. 13: Honvéd. 6: Debrecen, Vasas. 4: Csepel. 3: Győr. 2: BTC. 1: Dunaferr, Nagyváradi NAC, Vác, ZTE, Videoton.

NB I, 28. forduló: Újpest FC–Ferencváros 1-1, Debreceni VSC–PMFC 4-0, Siófok–ZTE 2-0, Kaposvári Rákóczi–Haladás 1-1, Lombard Pápa–Kecskeméti TE 1-0, Paks–Vasas 2-1. A Videoton FC–Győri ETO FC és a Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd mérkőzés lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. DVSC 68 pont – már bajnok, 2. Videoton 57/27 mérkőzés, 3. Győr 57/27, 4. Honvéd 43/27, 5. Kecskemét 41, 6. Paks 41.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK