Elúszott a világliga szuperdöntője a Benedek-csapat számára

Hiába győzte le Magyarország férfi vízilabda-válogatottja kedden 13-10-re Görögországot, mert a világliga-selejtező A csoportjának éléről a hellének jutottak ki a kínai szuperdöntőre.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 11., 16:282016. május 11., 16:28

Ez volt ugyanis az utolsó fordulója az európai kvalifikációs sorozatnak, Benedek Tibor legénységének pedig öt góllal kellett volna most nyernie Szentesen, hogy a decemberi patraszi találkozó 12-8-as veresége után az egymás elleni meccsek gólkülönbsége nekik kedvezzen.

Erre a játék alapján – ahogyan azt a szövetségi kapitány is jelezte a lefújás után – esélyük lett volna a meccsen, de végül be kellett érniük a második hellyel. Az M4 Sportnak nyilatkozó Benedek elégedett volt teljesítményükkel, de azért azt sajnálta, hogy mégsem jutottak ki a világliga-döntőre. „Nekünk most a legfontosabb az olimpia, és ez mindent felülír\" – tette hozzá az ötkarikás játékokra való felkészülést június 13-án kezdő szakember.

Ebben az A csoportban Románia a várakozásoknak megfelelően a harmadik helyen zárt, mivel a bukaresti zárómeccsen Radu (4 gól), Negrean (3), Gheorghe, Goanță, Szabó (egyaránt 2), Oanță, Bușilă, Teohari és Chioveanu találataival 17-8-ra verte a sereghajtó Grúzia legjobbjait. Most volt különben utoljára kerettag Dragoș Stonenescu (37 éves) és Andrei Bușilă (36 éves), ők ugyanis visszavonulnak a válogatottságtól, hogy teret engedjenek a fiatal generációnak.

A B csoportból Szerbia jutott tovább, pedig az utolsó fordulóban váratlanul kikapott hazai pályán 15-13-ra a szomszédos Montenegrótól. Utóbbi mögött az összetettben a spanyolok végeztek. Ők kedden a sereghajtó franciák vendégeként nyertek 8-7-re. A C csoportból Olaszország szerepelhet a kínai fináléban. Az utolsó fordulóban hazai pályán ötméteresekkel nyertek 14-12-re a csoportmásodik horvátok ellen, míg az oroszok a sereghajtó törökök elleni, 13-5 arányú sikerükkel szerezték meg a harmadik helyet.

A Hujcsoúban június 21. és 26. között esedékes szuperdöntőre a házigazda Kína és az európai részvevők mellé csatlakozik még a Japánban rendezendő interkontinentális selejtező első négy helyezettje.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK