A csoportkörben Simona Halepet „hazaküldő” szlovák Dominika Cibulkova nyerte meg vasárnap a női teniszezők szezonzáró Bajnokok Tornáját, miután két szettben 6:3, 6:4-re legyőzte a világelső német Angelique Kerbert.
2016. október 30., 19:112016. október 30., 19:11
A világbajnoksággal felérő szingapúri viadalra, mint ismeretes, az aktuális idény legjobb nyolc sportolója kvalifikált, akik először két csoportba sorsolva küzdöttek az elődöntőbe jutásért.
Kerber és Cibulkova azonos ágról indult, a csoportkörben pedig még a világelső bizonyult jobbnak. A szlovák a négyesből csak a nála előkelőbb helyen rangsorolt, harmadik kiemelt Simona Halepet tudta legyőzni, ám a továbblépéséhez ez is elegendő volt. A szombati elődöntőben aztán három szettben verte az orosz Szvetlana Kuznyecovát, miközben Kerber a címvédő lengyel Agnieszka Radwanskát múlta felül. Érdekesség, hogy a lengyel tavaly szintén úgy nyerte meg a tornát, hogy előtte csak a romániai teniszezőt győzte le a csoportkörben.
A szingapúri seregszemle női páros versenyét az olimpiai bajnok orosz Jekatyerina Makarova és Jelena Vesznina kettőse nyerte meg, miután a fináléban 7:6, 6:4-re legyőzték azt a Bethanie Mattek-Sands–Lucie Safarova amerikai–cseh duót, amelyik a nyitókörben a Babos Tímea, Jaroszlava Svedova, magyar–kazah párost búcsúztatta.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!