Bronzérmes az SZKC

A tavalyi szerepléshez képest egy helyet visszacsúszva, de így is elégedetten zárta a férfi kézilabda-bajnokságot a bronzérmet szerzett Székelyudvarhelyi KC. Vlad Caba tanítványai vasárnap este a vendég Tordai Potaissa 40-31 arányú legyőzésével biztosították be a dobogós helyezést és az európai kupaszereplést a pontvadászat utolsó fordulójában.

Páva Adorján

2012. május 15., 07:442012. május 15., 07:44

 „Fantasztikus győzelemmel zártuk az évet, szép játékkal szolgáltuk ki a szurkolóinkat. Szép bajnoki eredmény, egyben elértük a második célkitűzésünket, a csapat megint a dobogón végzett. A táblázat jól mutatja a csapatok közti különbséget. Újabb hatalmas lépést tettünk a klub életében, ez az év a bizonyítás éve volt, megmutattuk magunkat Európában is” – értékelt az Szkc.ro honlapnak Vlad Caba, az EHF-kupában nyújtott teljesítményre is utalva: az udvarhelyiek itt egészen a nyolcaddöntőig jutottak, ahol a címvédő Göppingen állította meg őket úgy, hogy a németországi 11 gólos vereség után az SZKC otthon 3 találattal verte jóval nevesebb, a hétvégén kezdődő döntőre készülő ellenfelét.

Az SZKC edzője külön köszönetet mondott Verestóy Attila szenátornak, „aki nélkül nem tudták volna elérni ezeket az eredményeket”. A klub elnökeként is tevékenykedő politikus reményét fejezte ki, hogy a jövőben többen segítik majd a csapatot: „A fiúk bebizonyították, hogy Székelyudvarhelyen lehet tradíciót teremteni, ahogy azt is, hogy hol a helyünk a világban. Az akarat és a szándék mellett megadatott a lehetőség, amit ki tudtak használni. Hét év munka eredménye ez a teljesítmény, a folytatásban egyre több fiatal tud majd odaérni a felnőttcsapat szintjére. A jövőben remélem, nemcsak lelkes szurkolói lesznek a csapatnak, hanem támogatói is.”

A bajnokságot a Konstanca úgy nyerte meg, hogy csupán egyetlen pontot vesztett. Az élvonaltól a Szatmárnémeti és a Steaua vesz búcsút, míg a 11. és a 12. Kolozsvár, illetve Ploieşti osztályozótornán vesz részt május 21-étől Buzăuban, ahol még a két másodosztályos csoport első két helyezettje lesz érdekelt – a Bákói CSM és a HC Vaslui, illetve a Nagyváradi VSK és a Nagybányai Minaur. A hat csapatot két csoportra osztják, és csak ezek győztesei szerepelhetnek a következő idényben az élvonalban, ugyanis a bajnokság mezőnyét 12 fősre csökkentik, és szintén változást jelent majd, hogy az alapszakasz után rájátszás is lesz.

Férfi kézilabda-bajnokság, 26., utolsó forduló: Székelyudvarhelyi KC–Tordai Potaissa 40-31, Bukaresti CSM–Konstancai HCM 32-40, Temesvári U Poli–Szatmárnémeti VSK 37-26, Bákói Ştiinţa–CSM Ploieşti 44-23, Suceavai Bucovina–Energia Pandurii Târgu Jiu 38-32, Dinamo Călăraşi–Kolozsvári U Transilvania 33-28, HC Krassó-Szörény–Bukaresti Steaua 28-19. A bajnokság végeredménye: 1. Konstanca 51 pont, 2. Bákó 42, 3. SZKC 33, 4. Krassó-Szörény 33, 5. Suceava 31, 6. Pandurii 29 (egy pont levonva), 7. Temesvár 24, 8. Torda 24, 9. Călăraşi 22, 10. Bukaresti CSM 21, 11. Kolozsvár 18, 12. Ploieşti 17, 13. Szatmárnémeti 14, 14. Steaua 4.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK