2010. szeptember 20., 09:572010. szeptember 20., 09:57
Mivel az Arsenal ismét botlott, a Manchester felzárkózott az ágyúsok mellé, míg a Liverpool öt ponttal csak a 16. A német bajnokságban már csak Szalai Ádám csapata, a Mainz százszázalékos: az együttes a 4. fordulóban a BL-ben szereplő Werder Bremen otthonából hozta el a három pontot.
A magyar játékos – az idény során először – a kezdő tizenegy tagja volt, majd az 55. percben lecserélték. Az eddig szintén mindhárom meccsén győztes Hoffenheim ezúttal csak döntetlent ért el a Kaiserslautern otthonában, a címvédő Bayern München pedig meglepetésre nem bírt a vendég Kölnnel. Olaszországban a nagycsapatok közül nyert az Inter és a Juventus is, a Roma és a Milan viszont csak döntetlent ért el hazai pályán.
Spanyolországban továbbra sem sziporkázik a Real Madrid: Jose Murinho együttese Cristiano Ronaldo 74. percben elért találatával gyűjtötte be a három pontot a Real Sociedad otthonában.
Sunderland–Arsenal 1-1,
Tottenham Hotspur–Wolverhampton 3-1,
Blackburn Rovers–Fulham 1-1,
Aston Villa–Bolton Wanderers 1-1,
West Bromwich Albion–Birmingham City 3-1,
Stoke City–West Ham United 1-1,
Manchester United–Liverpool 3-2,
Chelsea–Blackpool 4-0,
Wigan Athletic–Manchester City 0-2.
Az élcsoport:
1. Chelsea 15 pont,
2. Arsenal 11 (14-4),
3. Manchester Unied 11 (14-7),
4. Manchester City 8 (6-2)
5. Tottenham 8 (6-4).
Eintracht Frankfurt–SC Freiburg 0-1,
Bayern München–FC Köln 0-0,
Kaiserslautern–Hoffenheim 2-2,
VfB Stuttgart–Borussia Mönchengladbach 7-0,
Werder Bremen–Mainz 0-2,
VfL Wolfsburg–Hannover 2-0,
St. Pauli–Hamburger SV 1-1.
A Bayer Leverkusen–FC Nürnberg és Schalke 04–Borussia Dortmund mérkőzések lapzárta után értek véget.
Az élcsoport:
1. Mainz 05 12,
2. Hoffenheim 10,
3. Freiburg 9,
4. Hamburg 8,
5. Kaiserslautern 7 (8-5),
6. Hannover 7 (6-6).
Fiorentina–Lazio 1-2,
AC Milan–Catania 1-1,
Bari–Cagliari 0-0,
AS Roma–Bologna 2-2,
Cesena–Lecce 1-0,
Chievo–Brescia 0-1,
Palermo–Internazionale 1-2,
Parma–Genoa 1-1,
Udiniese–Juventus 0-4.
A Sampdoria–Napoli találkozó lapzárta után ért véget.
Az élcsoport:
1. Cesena 7 (3-0),
2. Inter 7 (4-2),
3. Chievo 6 (5-3),
4. Lazio 6 (5-4),
5. Brescia 6 (4-4).
Espanyol–Almeria 1-0,
Mallorca–Osasuna 2-0,
Real Sociedad–Real Madrid 1-2,
Sporting Gijón–Athletic Bilbao 2-2,
Hercules Alicante–FC Valencia 1-2,
Levante–Villareal 1-2,
Racing Santander–Real Zaragoza 2-0.
Az Atletico Madrid–FC Barcelona és Malaga–FC Sevilla mérkőzések lapzárta után értek véget, a Deportivo La Coruna–Getafe összecsapást ma rendezik.
Az élcsoport:
1. Valencia 9,
2. Real Madrid 7,
3. Atlético Madrid 6/2 mérk. (6-1),
4. Villarreal 6 (6-2),
5. Espanyol 6 (4-5).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.