Bátoriék elpáholták a román vízilabda-válogatottat Nagyváradon

A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden Nagyváradon simán győzött a románok vendégeként a világligában, így továbbra is versenyben van a csoportelsőségért, ezáltal pedig a júniusi szuperdöntős részvételért.

Krónika

2016. április 26., 20:032016. április 26., 20:03

2016. április 26., 20:532016. április 26., 20:53

A négyest vezető görögökkel csak úgy tarthatta a lépést Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese, ha nyer a Körös-parti városban a román válogatott ellen. A januárban Európa-bajnoki bronzérmet szerző, bár az akkori összeállításhoz képest ezúttal alaposan megfiatalított magyar csapat a vezetés megszerzése után gyakorlatilag csak 1-1-ig hagyta reménykedni a házigazdákat. A folytatásban ugyanis egyre-másra lőtte a gólokat, így a nagyszünetre ötgólos előnyt harcolt ki (3-8).

Az MTI összefoglalója szerint az első nyolc perc gólbősége, majd a második találatszegénysége után a harmadik negyedben háromszor volt eredményes a vendégalakulat és csak egy ízben a hazai együttes, így gyakorlatilag már a befejező játékrész előtt eldőlt a csata. A negyedik negyed ennek megfelelően egyáltalán nem a védekezésről, hanem a támadójátékról szólt, sorra zördültek a hálók mindkét oldalon, a vége pedig 15-7-es, magabiztos magyar győzelem lett.

Benedek Tibor a Vlv.hu internetes szaklap helyszínről tudósító munkatársának nyilatkozva elsősorban a magyar válogatott lelkes játékát méltatta. „Sokkal jobban játszott a csapat, mint amire számítottam. Nyilván egy csalódott román együttes volt az ellenfél, de itthon játszottak, szerintem nagyon akartak ők is. Az viszont látszik, hogy a mi céljaink ebben a pillanatban sokkal nagyobbak, mint a román válogatotté\" – értékelt a kapitány.

Sikere nyomán a magyar válogatott megőrizte az esélyt, hogy a szuperdöntős részvételt jelentő első helyet megkaparintsa a jelenleg éllovas görögök előtt. (A román együttes 3 ponttal harmadik a csoportban a sereghajtó grúzok előtt). Ehhez az utolsó, hatodik fordulóban hazai környezetben le kell győznie a legutóbbi világbajnokságon bronzérmes görög csapatot, méghozzá – mivel a kinti meccsen négy góllal kapott ki a Benedek-alakulat – öttalálatnyi különbséggel. A végső sorrendről határozó mérkőzést május 10-én rendezik Szentesen.

A legjobb nyolc válogatottat – így a három európai selejtezőcsoport győztesét – felvonultató világliga-szuperdöntőt a kínai Hujcsouban bonyolítják le június 21. és 26. között.

Férfi világliga, európai csoportselejtező, A csoport, 5. forduló:

Románia–Magyarország 7-15 (3-7, 0-1, 1-3, 3-4). A magyar csapat góldobói: Bátori, Erdélyi, Manhercz 3-3,  Salamon, Zalánki 2-2, Tóth M., Bedő 1-1. A román válogatott gólszerzői: Negrean, Gheorghe, Popoviciu 2-2, Szabó 1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK