Şumudică Brassóban kötött ki

Két erdélyi csapat versengett tegnap Marius Şumudică, az Astra Ploieşti hétfőn menesztett trénerének aláírásáért, és végül a Brassói FC lett a befutó: bár a szakember már útban volt Marosvásárhelyre, ahol a nemrég kinevezett Selymes Tibor helyét vette volna át, Ioan Neculaie, a Cenk alatti csapat tulajdonosa meggyőzte, hogy Brassó felé vegye az irányt, ahol a Kolozsvári CFR hétfő este 2-1-re nyert.

Páva Adorján

2011. november 02., 08:382011. november 02., 08:38

A nagy mozgást az Astra vasárnapi veresége idézte elő, a Rapid otthonában elszenvedett 3-2-es kudarc ugyanis meglepetésre szakításhoz vezetett a ploieşti-i klub és Şumudică között. Azt nem tudni, hogy melyik fél volt a kezdeményező, ugyanis az edző hétfőn azt nyilatkozta, hogy kirúgták, míg a klubvezetők azt állították, a szakember lemondott. A történések mindenesetre váratlanok, hiszen a 40 éves szakember a 3. fordulótól irányította az Astrát, és azóta 5 bajnoki meccset megnyert, és négyet döntetlennel zárt, az egyetlen Liga 1-es vereségét vasárnap szenvedte el.

Tegnap már Marosvásárhelyről érkezett a nem hivatalos hír, hogy Selymes Tibor – aki szeptember végén vette át az irányítást Ioan Ovidiu Sabăutól – lemondott vezetőedzői tisztségéről, ugyanis a klub nem tartotta be ígéreteit, nem rendezte a játékosokkal szembeni adósságait. Selymes utódjaként Marius Şumudică neve merült fel, aki augusztusban az Astránál is éppen Selymest váltotta. Tegnap Şumudică elismerte, valóban megkeresték Marosvásárhelyről, ám a tréner elmondása szerint Ioan Neculaie klubtulajdonos „tudta, hogy mit akar”, és meggyőzte őt, hogy Brassóban folytassa edzői pályafutását. Şumudică Daniel Isăilát váltja, akinek volt csapata hétfőn a 66. percben megszerezte a vezetést az addig nem sokat mutató CFR ellenében, de a kolozsváriak ezután nagyobb sebességre kapcsoltak, és Celestino, majd Weldon góljával megszerezték a három pontot. A vasutascsapatot így már csupán egyetlen pont választja el az éllovas Dinamótól, amelyet mindjárt a következő körben, szombaton a Gépész utcában fogad.


Liga 1, 12. forduló: Brassói FC–Kolozsvári CFR 1-2 (Cristescu 66., ill. Celestino 80., Weldon 89.), Concordia Chiajna–CS Mioveni 3-1 (Radu 19., Bălţoi 65. – 11-esből, Iliescu 74., ill. Dică 13. – 11-esből), Rapid–Astra Ploieşti 3-2 (Burcă 1., Herea 11. – 11-esből, Surdu 45+1., ill. Mihalache 34., 40.), FC Vaslui–Marosvásárhelyi FCM 4-0 (Y. Bello 4., Wesley 58., 64., 69.), Kolozsvári U–Dinamo 0-0, Galaci Oţelul–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-0 (Sârghi 47.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Nagyszebeni Voinţa 2-1 (Bădescu 54., Constantinescu 63., ill. Grigore 45+2. – 11-esből), Sportul Studenţesc–Pandurii Tîrgu Jiu 0-0. A Petrolul Ploieşti–Steaua mérkőzés szurkolói rendbontások miatt félbeszakadt.

A Liga 1 állása:
 1. Dinamo    12    8    3    1    25-5    27
 2. Kolozsvári CFR    12    8    2    2    26-9    26
 3. Rapid    12    7    4    1    18-7    25
 4. Pandurii    12    6    4    2    18-11    22
 5. Kolozsvári U    12    6    4    2    16-9    22
 6. Vaslui    12    6    2    4    20-10    20
 7. Astra    12    5    4    3    15-13    19
 8. Oţelul    12    5    3    4    11-12    18
 9. Steaua    11    4    4    3    13-10    16
10. Gaz Metan    12    5    0    7    18-22    15
11. Ceahlăul    12    3    4    5    10-17    13
12. Petrolul    11    3    3    5    12-14    12
13. Brassó    12    3    3    6    10-13    12
14. Voinţa    12    2    4    6    8-17    10
15. Sportul    12    1    6    5    11-21    9
16. Chiajna    12    2    3    7    7-19    9
17. Marosvásárhely    12    1    5    6    12-21    8
18. Mioveni    12    2    2    8    8-28    8

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél