Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

farkas

Az EP rábólintott a javaslatra, amely szerint a tagállamok nagyobb rugalmasságot kapnának a farkaspopulációk kezelésére

Fotó: Facebook/Romsilva

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel, azaz a farkasok uniós védelmi státuszát a szigorúan védettről védettre csökkentsék.

MTI

2025. május 08., 15:412025. május 08., 15:41

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az EP 371 szavazattal, 162 ellenszavazattal és 37 tartózkodással támogatta az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint a tagállamok nagyobb rugalmasságot kapnának a farkaspopulációk kezelésére.

Célja, hogy javítsák a farkasok és az emberek együttélését, és a lehető legkisebbre csökkentsék a növekvő farkaspopuláció esetlegesen negatív hatását.

A jogszabálynak köszönhetően a tagállamok jobban tudnak majd intézkedéseket hozni az adott regionális körülményekhez igazítva – írták.

A tagállamoknak továbbra is biztosítaniuk kell a farkasok kedvező védettségi helyzetét. A vadállatot továbbra is szigorúan védett fajként említhetik a nemzeti jogszabályokban, és szigorúbb intézkedéseket hozhatnak a védelmére – tették hozzá.

A tervezett jogszabály hatálybalépéséhez még az Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia, majd kihirdetését követő 20 nap elteltével lép hatályba.

A tagállamoknak ezt követően 18 hónap áll rendelkezésére, hogy a jogszabályt saját jogrendjükbe illesszék.

Az Európai Bizottság szerint Európában több mint 20 ezer farkas él, populációik és elterjedési területük növekszik.

Noha ez természetvédelmi sikernek számít, egyes régiókban az emberi tevékenységgel egyre gyakoribb konfliktusokhoz vezetett, különösen az állatállomány tekintetében – jegyezték meg.

korábban írtuk

Csak egy év múlva lesz vadászható a farkas Romániában, addig a gazdáknak kell megbirkózniuk a vadtámadásokkal
Csak egy év múlva lesz vadászható a farkas Romániában, addig a gazdáknak kell megbirkózniuk a vadtámadásokkal

Romániában jövő év végére válik vadászhatóvá az állatállományokban nagy károkat okozó farkas. Székelyföldi szakpolitikussal vettük számba a várható fejleményeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke