A FIFA élesben is teszteli a magyar „gólbírót”

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a közeljövőben élesben teszteli azokat a technikai találmányokat – köztük egy magyart is –, amelyek a kétes esetekben segítenek a játékvezetőknek. Maruzsi László, a magyar találmány megalkotója elmondta: a FIFA zürichi székházában tartott bemutatójuk meggyőzte a szervezetet arról, hogy érdemes tesztelni ezeket a vívmányokat.

Hírösszefoglaló

2010. október 27., 10:212010. október 27., 10:21

A bemutatón olyan cégek is képviseltették magukat, mint az Adidas, a Tag Hauer és az Eye Hawk, utóbbi a profi teniszből már jól ismert „challenge-eket” végzi.

A FIFA szabályalkotó testülete a múlt héten döntött arról, hogy foglalkozik a gólbírós rendszer bevezetésével. A lehetséges technológiával szemben négy konkrét elvárás fogalmazódott meg: jeleznie kell, hogy átjutott-e a labda a gólvonalon, ezt egy másodpercen belül kell megtennie, mégpedig nagyon pontosan, megbízhatóan, és a jelnek közvetlenül és kizárólag a játékvezetőhöz szabad eljutnia. Az ilyen rendszert kínáló cégek november 20-áig mutathatják be saját modelljeiket. A tesztelési időszak után márciusban születik döntés az új technológia esetleges bevezetéséről.

Amennyiben a FIFA a próbákat követően úgy ítéli meg, hogy a rendszer működik, akkor a magyar cég licencet kap, amelynek birtokában értékesítheti a találmányt. „A bemutató sajnos zártkörű volt, így nem nézhettük meg a többiekét, de tudom, hogy abban különböztünk mindenkitől, hogy a mi találmányunk a leshelyzetek megítélése szempontjából is továbbfejleszthető” – nyilatkozta az MTI-nek Maruzsi László.
Maruzsi találmányának lényege, hogy a mérkőzést kamerák követik, a képeket egy speciális számítógépprogram analizálja, és automatikus jeleket küld, ha a labda elhagyja a játékteret, áthalad a gólvonalon, vagy leshelyzet alakul ki.

E jeleket a partjelzők zászlóira helyezett érzékelők fogják fel, figyelmeztetve a partjelzőket. Azok nyomban dönthetnek, milyen jelet adjanak a játékvezetőnek. E találmány tehát csak segíti a bírókat a döntésüknél, nem jelent automatikus beavatkozást a játék menetébe. „A bemutatók gyakorlatilag elméleti síkon működtek, ugyanakkor mi mérkőzésjeleneteket mutattunk be, a partjelzőbot pedig azonnal jelzett” – tette hozzá Maruzsi.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben