2011. október 24., 05:222011. október 24., 05:22
A két csapat jelenleg nem a dobogós helyekért, hanem a kiesés elkerüléséért harcol, de ez nem nyomta rá bélyegét a relatív magas színvonalú összecsapásra. A Ferencváros gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, a 7. percben pedig egy bal oldalon végigvitt akciót befejezve, Pölöskei révén már meg is szerezte a vezetést. Négy perccel később kettővel vezethetett volna a hazai csapat, de Hakola 11-esét Balajcza hárította. A folytatásban is főként hazai lehetőségek adódtak, majd a 37. percben újabb góllá érett a Fradi-fölény, ezúttal Somalia volt a befejező. A fordulást követően az Újpest irányította a játékot, de ekkor már a zöld-fehéreknek nem is kellett erőltetniük a támadásokat, a lila-fehérek komolyabb helyzetig nem jutottak el. A végeredményt aztán a csereként beállt Lisztes állította be – fejjel – az utolsó percben.
„Az első félidőben minden megvalósult az Újpest kapuja előtt, amit elterveztünk. Nagyobb tartása volt a csapatnak a második félidőben is, amikor az Újpest volt mezőnyfölényben – mondta Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője a Sport Tv-nek. – Lisztesnek külön gratulálok, hogy 100. ferencvárosi mérkőzésén gólt szerzett. Az öltözőben és amikor jöttek ki a játékosok, látszott rajtuk az akarat. Igyekeztem levenni a felelősséget a vállukról, azt mondtam, hogy nem ez életük mérkőzése. Óriási örömöt szereztünk a szurkolóinknak, hogy nem vagyunk már kieső helyen.” Zoran Szpisljak, az újpestiek mestere elismerte, hogy a Ferencváros jobban akarta a győzelmet, és a két bekapott gól menthetetlenül visszafogta csapatát.
NB I, 13. forduló: Győri ETO FC–Videoton FC 1-0, Ferencváros–Újpest 3-0, Vasas–Paks 1-0, Zalaegerszegi TE–Siófok 1-1, Haladás–Kaposvári Rákóczi 1-1, Kecskeméti TE–Lombard Pápa 3-0, Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 2-1. A Pécsi MFC–Debreceni VSC találkozó lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. DVSC 32 pont/12 mérkőzés, 2. Győr 31, 3. Honvéd 23, 4. Kecskemét 22, 5. Diósgyőr 21, 6. Videoton 20.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.