Bukaresti továbbjutás az utolsó másodpercben
Tizenhét éves szünet után ismét európai kupadöntőbe jutott egy román férficsapat: az 1989-ben BEK-döntős Steaua most a Challenge Kupa fináléjában játszhat.
Vitatható büntetővel győzött a Kolozsvári CFR
Pontszámban befogta a Dinamót a címvédő Steaua az A osztály hétvégi fordulója után, az éllovas ugyanis második tavaszi hazai mérkőzését sem tudta megnyerni.
Melbourne-ben aratta második idei győzelmét Fernando Alonso
Meglehetősen nehezen, ám annál látványosabban indult a világbajnokság idei harmadik futama, az Ausztrál Nagydíj, amelynek végén akár a biztonsági autó vezetője is fölállhatott volna a dobogóra, mivel szinte hosszabb ideig haladt a mezőny élén, mint a győztesként leintett spanyol Fernando Alonso.
Az alapszakasz második helyéért folyt csupán harc a női A osztály alapszakaszának utolsó fordulójában, s ezt végül az Aradi ICIM szerezte meg a közvetlen rivális Sportul Studenþesc otthonában aratott győzelmével.
Vendégsiker született a B osztály Kolozs megyei rangadóján
Úgy ünnepeltek a Kolozsvári U játékosai és a csapatot Désre elkísérő mintegy ezer szurkoló, mintha kedvenceik világbajnokságot nyertek volna, pedig csupán a B osztály középmezőnyéhez tartozó Unireát győzték le egy közepes színvonalú találkozón.
Százszázalékos teljesítménnyel, 59-8-as gólkülönbséggel nyerte meg a szófiai Divízió II-es világbajnokságot a román válogatott, amely egyéves szünet után visszajutott a második értékcsoportba.
A kétszázadik Barcelona–Real Madrid spanyol örökrangadó uralta a hétvégi európai futballeseményeket, amelynek kimenetelét azonban Medina Cantalejo játékvezető befolyásolta.
Döntetlen az UEFA-kupa román negyeddöntőjének első mérkőzésén
Megbénította Bukarestet a csütörtök esti Rapid�Steaua UEFA-kupa-negyeddöntő: a szigorú biztonsági intézkedések miatt a Giuleºti-stadion környékén reggel óta csendőrök cirkálták, és terelték el a forgalmat, majd délután le is zárták az arénába vezető utat.
Ma este találkozik először az UEFA-kupa negyeddöntőjében a Rapid és a Steaua
A sorsolás óta nyilvánvaló, hogy az UEFA-kupa Rapid–Steaua negyeddöntője, amelyet a román sajtó az évezred mérkőzésének kiáltott ki, több egyszerű futballmeccsnél, A két bukaresti együttes ma este 20.45-től vívja a román labdarúgás első „házi” európai kupamérkőzését, amelyet alig 15 ezer néző tekinthet meg a helyszínen. A Rapid ugyanis biztonsági okokból csupán ennyi...