A címvédő befogta az éllovast

Vitatható büntetővel győzött a Kolozsvári CFR Pontszámban befogta a Dinamót a címvédő Steaua az A osztály hétvégi fordulója után, az éllovas ugyanis második tavaszi hazai mérkőzését sem tudta megnyerni.

Gazda Árpád

2006. április 03., 00:002006. április 03., 00:00

Labdarúgás
A szurkolóinak konstancai botránya miatt nézők nélkül játszó Dinamo otthonában ezúttal a Iaºi-i Poli szerzett pontot, miközben a Steaua tartalékosan is nyerni tudott Galacon. A piros-kékek sikerében ezúttal Carlos is főszerepet játszott: a Rapid elleni UEFA-kupa-találkozón hatalmasat hibázó kapus ezúttal remekül védett.
Az élmezőny többi tagja is nyerni tudott a hétvégén, közülük a Kolozsvári CFR sikere volt a legváratlanabb. A tavaszi idényben mindeddig gyengélkedő vasutascsapatban ezúttal nem lépett pályára Dorinel Munteanu játékos-edző, tanítványai azonban nélküle is bátran támadtak az Argeº otthonában. A három pont sorsát azonban egy vitatható 11-es döntötte el a vendégek javára: a hazaiak vezetői a találkozó után az eredmény befolyásolásával vádolták Anton Heleºteanu iaºi-i bírót. „Végig ellenünk fújtak, ezért kérjük a Játékvezetői Bizottságot, hogy többé ne küldje a mérkőzéseinkre ezt a játékvezetői hármast” – jelentette ki Viorel Ilinca, a piteºti-i klub elnöke.
Az erdélyi csapatok közül a kiesés elől menekülő Jiul az utolsó kilenc percben elért két találattal győzte le a Farult, a Besztercei Gloria viszont a hajrában kapott gólokkal vesztett a Naþional otthonában. Ioan Ovidiu Sabãu, a Gloria trénere elhibázott cseréinek tulajdonította a kudarcot, miközben a hazaiak remekül cseréltek: az ausztrál Griffiths szerezte a második gólt, a nigériai Abiodun pedig két gólpasszt adott. A sereghajtó Vaslui otthonában diadalmaskodó Sportul is felzárkózott az élmezőnyhöz: az eddig még veretlen, 10 pontot szerző bukaresti együttes a visszavágók legeredményesebb csapatának számít.


A osztály, 19. forduló: FC Vaslui–Sportul Studenþesc 0-3 (Ferfelea 42., Mazilu 64., Curelea 90+2.), FC Argeº–Kolozsvári CFR 0-1 (Anca 45. – 11-esből), FC Naþional–Besztercei Gloria 2-0 (Burcã 85., Griffiths 88.), Tîrgu Jiu-i Pandurii–Bákói FCM 2-1 (Vranjkovics 30., I. ªtefan 89., ill. Gheorghiu 65.), Dinamo–Iaºi-i Poli 1-1 (Dãnciulescu 18., ill. D. Rednic 58.), Petrozsényi Jiul–Konstancai Farul 3-1 (Diniþã 37., Drida 81., C. Petre 90., ill. Guriþã 75.), Galaci Oþelul–Steaua 0-3 (A. Cristea 35., 90., Rãdoi 47. – 11-esből). A Temesvári Poli–Rapid mérkőzés lapzárta után ért véget.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben