Ma este találkozik először az UEFA-kupa negyeddöntőjében a Rapid és a Steaua
A sorsolás óta nyilvánvaló, hogy az UEFA-kupa Rapid–Steaua negyeddöntője, amelyet a román sajtó az évezred mérkőzésének kiáltott ki, több egyszerű futballmeccsnél, A két bukaresti együttes ma este 20.45-től vívja a román labdarúgás első „házi” európai kupamérkőzését, amelyet alig 15 ezer néző tekinthet meg a helyszínen. A Rapid ugyanis biztonsági okokból csupán ennyi jegyet dobott piacra. A vendégszurkolóknak hivatalosan csupán 850 belépő jutott, azonban a szabadárusításban megszerzett jegyekkel a hírek szerint mintegy kétezer Steaua-drukker lesz a Giuleºti-stadionban.
2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00
A Rapid és a Steaua drukkerei nem csupán biztonsági szempontból okozhatnak gondot a példátlanul nagy számban kivonuló hatóságoknak (kétezer rendőr és csendőr felügyeli a mérkőzés alatt a stadiont és környékét), hanem az ország imázsát tekintve is. Az elmúlt hetek bajnoki mérkőzésein tapasztalt negatív szurkolói megnyilvánulások után a diszkriminációellenes tanács akciót indított a lelátókon tapasztalt megkülönböztetés viszszaszorítására: a két csapat képviselőivel együtt Légy okos, ne erőszakos! címmel hirdette meg kampányát. Rãzvan Lucescu, a Rapid edzője azonban kizárólag fociünnepnek tekinti az összecsapást. „Történelmi mérkőzést játszunk, nagyon magas szinten. Háborúnak itt nincs helye – szögezte le a 37 éves tréner, aki a Steaua elleni párharcot szakmai szempontból egyetlen, 180 perces mérkőzésként fogja fel. – Remélem, mi jutunk a legjobb négy közé. Ebből a szempontból számomra nincs jelentősége, hogy milyen eredményt érünk el hazai pályán vagy idegenben.” A Rapidnak továbbra is a középpályán akadnak hiányzói: Marius Mãldãrãºanu és az örmény légiós, Artyom Karamjan továbbra is sérült. Cosmin Olãroiu szerint idegenbeli mérkőzésen csapata számára a gólszerzés a legfontosabb. „A Steaua mindig győzelemre játszik, soha nem tűzünk ki célul csupán egy döntetlent. De egy ilyen oda-vissza kupacsata esetében óvatosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennünk” – vélte a Steaua edzője, aki szerint úgyis a második találkozón dől majd el a továbbjutás. Olãroiu nem tekinti az edzők párharcának a találkozót, szerinte a játékosok kezében a döntés. „Lucescuval szomszédok és barátok vagyunk, és egy meccs nem változtathatja meg két ember viszonyát” – tette hozzá. A Steaua trénere nem számíthat az UEFA-kupában eddig nyolc gólt szerzett Victoraº Iacobra, aki kulcscsonttörése miatt ebben az idényben már egyáltalán nem játszhat, valamint az eltiltott Gabriel Boºtinára. A katonacsapat közel fél évszázados történelme során tegnap este először edzett a Giuleºti-stadionban. A két együttes legutóbb októberben, az A osztály 10. fordulójában találkozott, akkor gól nélküli döntetlennel zárult az összecsapás. A mai házigazda azonban a 2005–2006-os idényben már elkönyvelt egy sikert riválisával szemben: a vasutasok B osztályos szatellitcsapata, a Rapid II a Román Kupa tizenhatoddöntőjében 11-esek után kiejtette a Steauát (8-7), miután a 120 percnyi játék során egyetlen gól sem esett. A Steaua egyébként már három éve nem nyert a riválisa otthonában. A további műsor: FC Basel–Middlesbrough (Prima Tv, 21.45), Levszki Szófia–Schalke 04, FC Sevilla–Zenit Szentpétervár. A visszavágókat április hatodikán rendezik.
Út a negyeddöntőig Rapid 1. selejtezőforduló: 5-0 és 5-0 a Sant Juliával 2. selejtezőforduló: 3-0 és 1-1 a Vardar Szkopjéval 1. forduló: 1-1 és 1-0 a Feyenorddal Csoportkör: 2-0 a Rennes-nel 1-0 a Sahtar Doneckkel 2-0 a PAOK Szalonikivel 1-2 a VfB Stuttgarttal Tizenhatoddöntő: 1-0 és 2-0 a Hertha Berlinnel Nyolcaddöntő: 2-0 és 1-3 a Hamburger SV-vel
Steaua BL, 2. selejtezőforduló: 0-0 és 4-1 a Shelbourne-nel BL, 3. selejtezőforduló: 1-1 és 2-3 a Rosenborggal 1. forduló: 3-0 és 3-1 a Valerenga Oslóval Csoportkör: 4-0 az RC Lensszel 0-0 a Sampdoriával 3-0 a Halmstaddal 0-0 a Hertha Berlinnel Tizenhatoddöntő: 3-1 és 0-1 a Heerenveennel Nyolcaddöntő: 0-0 és 3-0 a Betis Sevillával
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!