Kiütéses győzelmekkel jutott fel Románia a Divízió I-be

Százszázalékos teljesítménnyel, 59-8-as gólkülönbséggel nyerte meg a szófiai Divízió II-es világbajnokságot a román válogatott, amely egyéves szünet után visszajutott a második értékcsoportba.

Gazda Árpád

2006. április 03., 00:002006. április 03., 00:00

Jégkorong
Az első hely sorsa a szombat esti, Bulgária elleni találkozón dőlt el, amikor Daniel Herlea együttese kiütéses győzelmet aratott az addig szintén százszázalékos házigazda felett. A végig nagy fölényben játszó Románia az első két harmadban csak egy-egy alkalommal – mindkétszer Timaru révén – tudta bevenni Mihajlov kapuját, a harmadikban azonban szinte minden sikerült: öt perc (43-48.) alatt öt gólt is szerzett a végül kilencig jutó csapat. A meccs legjobbjának választott Timaru mesterhármassal zárt, Basilidesz Tibor két, Geru, Moldován, Georgescu és Vargyas pedig egy-egy gólt szerzett.
A szerbek elleni mérkőzésnek így már tétje sem volt Románia számára, amely a 35. másodpercben a vb során először hátrányba került. Basilidesz két találatával azonban még az első játékrészben fordult a kocka, s végül tízgólos román győzelemmel zárult a torna. A torna gólkirályi címét begyűjtő Cãtãlin Geru háromszor is eredményes volt (összesen 13 góllal zárt), Basilidesz és Andrei két-két, Góga, Mihály, Moldován és Elekes pedig egy-egy gólt lőtt.
„Bebizonyítottuk, hogy magasabb szinten a helyünk – nyilatkozta a Krónikának Herlea. – A tavaly különböző okok miatt túl kevés játékossal, gyakorlatilag hátvédek nélkül utaztunk a Divízió I-es vb-re, ezért estünk ki”. A szövetségi kapitány szerint játékosai Szófiában végig komolyan vették a gyengébb játéktudású ellenfeleket, és végig egységes csapatként küzdöttek a sikerért, ezért egyénileg senkit sem kívánt kiemelni. A torna utolsó napján dőlt el a kiesés kérdése is: a pont nélkül záró Dél-Afrika jövőre a Divízió III-ban szerepelhet.
Divízió II-es világbajnokság, A csoport, 4. forduló: Románia–Bulgária 9-0, Szerbia és Montenegró–Dél-Afrika 14-5, Belgium–Spanyolország 4-0. 5. forduló: Románia–Szerbia és Montenegró 11-1, Spanyolország–Dél-Afrika 5-3.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben