Tavaly 10 560 új lakás épült Magyarországon, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, így már lassuló ütemben, de negyedik éve tart a lakásépítések számának folyamatos csökkenése – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyar fővárosban tavaly 1300 új társasházi lakás épült, az idén 1800 lakás átadása várható, de ennek akár a harmada is tovább tolódhat a következő évre - közölte az OTP Jelzálogbank.
Sándorfalván EU-s támogatással indítják az ivóvíz minőségét feljavító programot, amely egy év múlva fejeződik be, a költségei 208 millió forintra rúgnak. A program alatt kútfúró vállalkozásokkal szerződnek.
Az építőiparban tevékenykedő vállalkozások munkáinak megközelítőleg több mint fele felújítás - ismerteti az Építők és Építkezők Klubja, valamint a Build-Communication Kft. közös felmérésének eredménye alapján.
Megfelel a hatályos ukrán törvényeknek és államérdekeknek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eljárása a kárpátaljai magyarok kettős állampolgársággal kapcsolatos kihallgatását illetően – közölte Marina Osztapenko, az SZBU sajtószóvivője Kijevben.
Megkétszereződött egyetlen év leforgása alatt a Hargita megyei munkanélküliek száma – nyilatkozta tegnap a Krónikának Pănescu Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője. Mint tájékoztatott, a több mint 11 ezer Hargita megyei munkanélküliből alig több mint 7 ezren részesülnek segélyben, tehát több mint 5 ezren már olyan rég nem találnak munkát, hogy már nem is segíti őket az állam.
A távmunka hatékonyabbá és elégedettebbé teszi a munkavállalókat, segít a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében, s megtakarítással is jár. Az infokommunikációs piacon érdekelt amerikai Cisco elemzése szerint az alkalmazottak 69 százaléka arról számolt be, hogy távmunkában hatékonyabban képesek végezni munkájukat, 75 százalékuk szerint pedig a határidőket is jobban lehet így tartani.
Hogyan képzeli el magát öt év múlva? – a kérdés minden állásinterjúzó réme. Ilyenkor lázasan kattog a jelentkezők agya: akadnak, akik az adott vállalat kötelékében látják magukat, mások vezetőként ülnek egy multicég főnöki székében, abban azonban a legtöbb felvételiző egyetért: pár év múlva sikeres lesz.
Elsősorban az igazgatók, igazgatóhelyettesek és egyéb, vezető pozícióban dolgozó személyek fizetései sínylik majd meg a válságkezelést – közölte tegnap Ilie Bolojan nagyváradi polgármester.
A múlt hónapban 0,3 százalékkal növekedett a munkanélküliek száma, így a mutató országos szinten a júniusi 6-ról 6,3-ra emelkedett júliusban. Augusztus első hetében a lakosság 3,8 százaléka nem dolgozott.
A nők rekordszámban vannak jelen az amerikai munkaerőpiacon, 2008-ban 60 százalékuk dolgozott vagy keresett állást – derül ki az Amerikai Munkaügyi Hivatal legutóbbi felméréséből. Ez az arány a munkaképes amerikai lakosság 46,5 százalékát teszi ki.
A gazdasági válságból való kilábalás hozhat javulást a Bihar megyei munkaerőpiacon vélik a szakértők. A munkanélküliek száma egyre nő, a helyzet javulásáig átképzőkön vehetnek részt.
Sokan csak arra figyelnek, mit mond felettesük, azt azonban figyelmen kívül hagyják, milyen gesztusokkal kíséri mondandóját. Dobol az ujjával? Leszegi a fejét? Kerüli a szemkontaktust? A HVG tanácsai a főnök megfigyeléséhez.
Egyre több romániai vállalkozás pályázik sikeresen európai uniós pénzforrásokra. Titkuk nyitja – vallják –, hogy pályázatírásra szakosodott cégekhez fordultak. Ez egyébként egy ilyen jellegű vállalkozás üzemeltetőjének véleménye is.
Lehet valaki felkészült, naprakész álláskereső, aki minden lehetséges kérdésre begyakorolta a választ, akad azonban olyan is, aki inkább megérzéseire hagyatkozik, és lazán lép az interjúztató elé. A HVG az álláskeresők nyomában.
Mivel legújabb egységét közel kétévi előkészület után sem tudta még megnyitni a helyi bürokrácia miatt Oroszországban a svéd Ikea lakberendezési óriás, bejelentette, hogy jegeli beruházási terveit az orosz piacon.
A nemzetközi gazdasági válság miatt sújtott emberek megsegítése érdekében 19 milliárd eurónyi kifizetéssel megnövelné az Európai Bizottság az Európai Szociális Alap keretét az évtized végéig.
A recesszió során állások százezrei tűnnek el az Egyesült Államokban az autóiparban és a pénzügyi szektorban. A szakemberek szerint ezek vélhetően már soha nem teremtődnek újra.