Álláskeresők: a felkészülttől az idegesig

A felkészült

Van, aki csak akkor érzi magát biztonságban, ha reményei szerint legalább tökéletesen felkészült az állásinterjúra. Vigyázat! Akadhatnak olyan helyzetek, amelyekben még a legfelkészültebb jelöltek is zavarba jöhetnek (egy-egy szituáció, amelybe az interjúztató mesterségesen belekényszeríti, például vitát generál, vagy stílust vált, és eljátssza, hogy a jelentkező ellen fordul). Tény, hogy az általános kérdésekre fel lehet készülni, és a tudat, hogy elvileg nem tudják zavarba hozni, magabiztosságot ad a legtöbb jelöltnek. Melyek gyengeségei és erősségei? Miért jött el előző munkahelyéről? Mit nyer a cég azzal, ha alkalmazza? Mit vár új állásától? Milyen eredményeket ért el előző munkahelyén? Mit gondol előző munkájáról, munkaadójáról? Csapatjátékos vagy inkább egyedül dolgozik? Ezek a standard kérdések a legtöbb állásinterjún elhangzanak, a felvételi beszélgetés gerincét képezik, ám arra is számítani kell, hogy a leendő munkáltató másra is kíváncsi lesz: stílusra, a munkához való hozzáállásra, alkalmazkodókészségre, rátermettségre, ezért spontán, személyes kérdéseket is fel fog tenni, ezekre pedig nincs előre begyakorolt válasz. A váratlan, személyes jellegű kérdések előnye, hogy kiderül a jelölt valódi személyisége, hogyan reagál egyes helyzetekben: a felvételiztető nem az előre bemagolt válaszokat hallja.

Az ideges

Hiába a gyakorlás, a sok jó tanács, akad olyan, aki az állásinterjú idejére sem tud erőt venni magán, félelme, a megméretéstől való rettegése kiül az arcára, látszik testbeszédén. A reszkető kéz, rángatózó arc, görnyedt testtartás, látványos izzadás, remegő hang mind az izgalom jele, ami stresszhelyzetben fokozottan jelentkezhet. Ha valaki tudatában van, hogy hajlamos élesben idegességében mindent elrontani, és még azokra a kérdésekre is rosszul felel, amelyekre előzőleg tudta a választ, egyetlen fegyver az őszinteség. Már a felvételi beszélgetés elején érdemes ilyenkor az érintettnek közölnie az interjúztatóval, hogy az ilyen helyzetek idegességet váltanak ki belőle, s a drukk hatására az is előfordulhat, hogy bakizik. Akadnak olyan munkakörök, amelyeknél ez nem vet jó fényt a jelöltre, mégis legjobb, ha már az elején tisztázza, nem felkészületlenségből vagy tudatlanságból nem tud jól reagálni egy-egy helyzetben, a stressz teszi idegessé. Az interjúztatók egy része ilyenkor igyekszik mindent megtenni, hogy oldja a jelentkező feszültségét, és kellemes, baráti légkört teremtsen: általános, a jelölt hogylétére vonatkozó kérdéseket tesz fel, érdeklődési köréről, szabadidős tevékenységeiről faggatja, aztán idővel, ahogy a delikvens megnyugodott, áttér a szakmai kérdésekre.

Az öntudatos

Ennek ellenpéldája, aki mindenre tudja a választ, s ezt büszkén hangoztatja is. A túl magabiztos jelölt is ellenérzést kelthet a felvételiztetőben, és előfordulhat, hogy az interjúztató próbára teszi, valóban olyan magabiztos-e, mint ahogy mutatja. Egy ügyesen megválasztott téma vagy cseles kérdés elég ahhoz, hogy meggyőzze a leendő munkáltatót, a jelölt magabiztossága csak álca, nem párosul tudással, szakmai ismeretekkel, találékonysággal. Az öntudatos felvételiző, aki tisztában van piaci értékével és tudásával, ugyanakkor kellően visszafogott, nem nagyképű, szaktudásával nem kérkedik, minden interjúztató álma.

A laza

A laza álláskereső legfontosabb ismérve, hogy még akkor is saját magát adja, amikor a helyzet éppen az ellenkezőjét követelné meg. Ha szakmai tudásról, ismeretekről kell számot adni, a hanyag, nyugodt és ezzel együtt olykor flegma viselkedés nem vet jó fényt a jelentkezőre. Arról már nem is beszélve, hogy a lazaság sokszor csak póz, az erőltetett hanyagság, amely látszólagos nemtörődömséggel párosulhat, szinte biztos, hogy a jelölt kárára válik, az interjúztató ugyanis nem fog azon gondolkodni, hogy az illető valójában milyen lehet, ha viselkedése számára taszító. Éppen ezért az állásinterjú idejére érdemes elővenni a komolyabb ént, ennek pedig viselkedésben és öltözködésben is meg kell nyilvánulnia.