Fotó: A szerző felvétele
2009. augusztus 11., 10:192009. augusztus 11., 10:19
Átszervezés és létszámleépítés vár a nagyváradi önkormányzathoz tartozó önálló ügyvitelű vállalatokra – jelentette be a képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén Ilie Bolojan polgármester. Az elöljáró azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy a világgazdasági válság közepette és ezen belül a város költségvetésében javulás állna be a közeljövőben, és számításai szerint az ez évre várt adókból és illetékekből a következő hónapokban kevesebb pénz fog befolyni a kelleténél.
A kiadásokat átszervezéssel és a fizetések fagyasztásával csökkentenék, emellett az intézmények által használt helyiségek bérleti díjainak újratárgyalására is hamarosan sor kerül. Bolojan tervei szerint azokból az ingatlanokból, ahol nem sikerül díjcsökkentést elérni, ki fognak költözni a megyeszékhely fennhatósága alá tartozó vállalatok és igazgatóságok.
A polgármester nemcsak az organigramok átírását és a létszámok csökkentését írta elő, hanem azt is megszabta a vállalatok vezetőségének, hogy ellenkező értelmű határozat elfogadásáig se túlóradíjat, se prémiumot vagy egyéb juttatást nem adhat az alkalmazottaknak. A prémiumokat helyi határozattal nem vághatják le, de a gazdasági minisztériumhoz már meg is érkezett egy javaslat a váradi polgármester részéről, melyben az összes ilyen jellegű juttatás megszüntetését kéri országos szinten.
Elmondása szerint a prémiumok, amelyeket közpénzek sorsáról, munkálatok átvételéről döntő szakemberek kapnak, csak az év mostanáig eltelt 7 hónapjában több mint 2 500 000 lejes kiadást jelentettek a városnak. Polgármesteri rendelettel a fizetések emelése is tilos lesz a vállalatvezetőknek.
Ovidiu Mureşan szociáldemokrata párti képviselő arra hívta fel a városvezetőség figyelmét az ülésen, hogy a fő kiadást nem a vállalatok alkalmazottai, munkásai, hanem a vezetősége jelenti, ezért hatékony lenne inkább az ő jövedelmüket csökkenteni. Emellett azt is jelezte, hogy a túlórára fizetett pénz nem fakultatív: aki a szerződésben foglaltnál többet dolgozik, annak több pénzt is kell keresnie.
Példaként a gyakran hétvégén végzett városi munkálatokat hozta fel. Bolojan biztosította az ellenzéki tanácsost afelől, hogy elsősorban az igazgatók, igazgatóhelyettesek és egyéb, vezető pozícióban dolgozó személyek fizetései sínylik majd meg a válságkezelést, de hozzátette: ez a megszorításcsomag sem elég a költségvetés összes hiányosságának lefedésére, ezért a közeljövőben újabb, hasonló rendelkezésekre lehet számítani. A tervezetet a tanács egyhangúlag fogadta el.
A továbbtanulás és karrierépítés útján elindulva sokakban felmerül a dilemma: egyetemre menni, vagy szerezni egy szakképesítést és belevágni a munka világába? A döntés nem könnyű, és számos tényezőt figyelembe kell venni.