– Nemrég tért haza Budapestről. Valamilyen új zenei projektbe fogott?
– Budapestre azért utaztunk, hogy rögzítsük a nemEZ második lemezét. Ennek a zenekarnak alapító tagja vagyok és jelenleg is együttműködünk, próbáljuk építeni az életútját, mindazon kudarcok és tapasztalatok alapján, amelyeket más zenekarokban szereztem. Én sokkal több zenekarban játszottam, mint amennyi produkcióban most szerepelek. Egyik kiválás sem volt örömteli. Volt, amelyikből én akartam eljönni, és volt, ahol engem nem néztek jó szemmel.

Ezekből lehet tanulni: ki lehet küszöbölni azokat a hibákat, amelyeket egy zenekar „felépítése” során el lehet követni. Szerencsére 2007 óta a nemEZ öt tagja együtt van, jókedvvel, s erre mi sem jobb bizonyíték, hogy tovább folytatjuk: jön a második lemez Tudtam én… címmel, amely némileg más, mint az előző lemez, az Ötösfogat volt. Más alatt nem feltétlenül azt értem, hogy rosszabb vagy jobb, mi úgy hívjuk, hogy letisztultabb. Talán érződik, hogy a zenekarnak melyik a kiválasztott útja.

– Nem olyan rég egy Cseh Tamás-esttel járta be három társával Erdélyt. Ahhoz képest, hogy egy egyszerű sepsiszentgyörgyi kocsmai esetet szándékoztak szervezni, sok helyre eljutottak...
– Cseh Tamás halála után megannyi emlékezést tartottak. Szentgyörgyön azt hiányoltam, hogy nem volt élő zenés megemlékezés, és ebből kiindulva választottuk ki január 22-ét, ami Cseh Tamás születésnapja. Az idei volt az első, amit nem élt meg. Kilenc helyszínt terveztünk. Kezdődött Kolozsváron egy egyetemisták látogatta kis kávézóban, folytatódott Vásárhelyen, ahol minden korosztály képviseltette magát, egy nagyon szolid est volt. Találkoztunk olyan emberekkel is, akik nagyon közel álltak Cseh Tamáshoz. Gyergyószentmiklóson egy rajongó úgy fogalmazott, hogy neki ezzel az előadással sikerült eltemetnie az előadót.

Udvarhely számomra nagy meglepetés volt, és nem pozitív értelemben. Nagyon sok ismerős volt, nagyon sok elismert zenész, akik hirdetik a kultúrát, és végigbeszélgették az előadást. Egészen meghatározták az este hangulatát. Kézdivásárhely volt az a helyszín, amely kimaradt Cseh Tamás életéből, pedig ide szeretett volna eljönni. Nem volt tudatos, hogy pont itt zártuk a sorozatot, de kitűnő hangulata volt. A legfontosabb válasz itt fogalmazódott meg: Cseh Tamás dalai nélküle is tudnak élni. Talán az egész körútnak ez az üzenete: ha azt akarjuk, hogy valaki halhatatlanná váljék, élővé kell tennünk a műveit. Attól él tovább, hogy elővesszük a hangszereinket, és elénekeljük a dalokat.

– Milyen más zenekarokban működik közre a nemEZ-zel párhuzamosan? Hogyan határozná meg a stílusát?
– Amikor hegedülök, ha nem is népzenét, de népies zenét játszom, amolyan folkos hangzása van a szerzeményeimnek. Az aktív zenekarok, amelyben tag vagyok, a nemEZ mellett a szintén új lemezt megjelentető Murányi Tóni és zenekara, emellett elkezdtünk építgetni egy keményebb hangzású zenekart Szentgyörgyön. Még nagyon kezdetleges fázisban vagyunk, ki tudja, lesz-e belőle valami, nem is akarok fecsegni róla túl sokat.

– Mindemellet zenetanárként működik Sepsiszentgyörgyön. A tanítás és a korábbi gyereklemezei hogyan függnek össze?
– 2001-ben készítettem el első gyermeklemezemet Gyermekvilág címmel. Ekkor kezdtem el a pedagógusi munkát, és próbáltam ezekből a dalokból becsempészni néhányat az óráimra. Ott tapasztaltam meg, hogy mennyire élvezik a gyerekek. 2005-ben nyúltam ismét gyerekdalokhoz, amikor Sándorfalván tanító bácsi voltam, ott fogalmazódott meg, hogy meg kell tanítani nekik a hagyományos gyermekfolklórt. Nagyon sok gyerekkel találkoztam, akik a Lánc, lánc eszterlánc-dalokat nem ismerték. Így született meg a Mozsikácska lemezem, amely a sepsiszentgyörgyi kiadó egyik legnépszerűbb lemeze lett, tavaly pedig a Benedek Elek-emlékév kapcsán jelentettük meg a Mesemorzsák című lemezt.

A tanári munkám inkább azzal függ össze, hogy néhány osztályteremben is játszottunk a gyerekeknek, amit nagyon élveztek. A következő lemez is gyereklemez lesz, egyelőre a munkacíme Kerekecske esztendőcske. Egy év 12 hónapjának történéseit fogja bemutatni. Hetente kb. 200 gyereknek muzsikálok, vagy muzsikálunk együtt. Most dolgozom az ötödik egyéni anyagomon: az Udvarhely Táncműhely Vizek mellett előadásához komponálok zenét. Ezt márciusban mutatják be Katona Gábor rendezésében. Színházi zenét tavalytól írok, ekkor szereztem a Goda Gábor rendezte Törékeny című előadás zenéjét, amelyet a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mutatott be. Számomra meghatározó volt ez a munka...

– Ez a műfaj áll a szívéhez legközelebb?
– Egyszerűen jó élmény volt ezt csinálni. Szerencsésnek éreztem magam, hogy komoly megbízatással kezdhettem a színházi zenei munkát. Vásárhelyen két évig próbáltam megbízatást kapni, hogy színházi zenét írhassak, és mivel ez nem jött össze, leköltöztem Szentgyörgyre, és ott három hónap múlva már választ is kaptam, Goda Gábortól.

– Elsőre mennyire volt nehéz ilyen zenét szerezni?
– Tudtam, hogy tétje van a dolognak, mert ha tetszetős lesz, amit hozzáadok a darabhoz, akkor lesz folytatás. Szerencsére volt, további megbízásokat kaptam, szerencsére bírtam erővel és ötletekkel.

– Hogyan születik a színházi zene?
– Ez változó: rendezőtől, környezettől is függ, de tőlem is. Első alkalommal a Goda Gáborral folytatott beszélgetések segítettek, hogy ráhangolódjak a témára, majd bejártam próbára, néztem a mozgássorozatokat, ezek ihlettek. Aztán hazamentem, és a többi már igazából megmagyarázhatatlan: bekapcsolod a rögzítő gépet és zenélsz.

– Orbán Ferenc zenetanár, zenész, zeneszerző… De mi történik, amikor leteszi a kezéből a hegedűt?
– Ritkán lazítok. Az utóbbi időben szigorúan beiktatok magamnak kényszerpihenőket, például fogom magam, és elrepülök Velencébe három napra. Ez a három nap jó arra, hogy egy kicsit kitisztítsam az agyamat. Emellett mostanában ismét elkezdtem túrázni, ami régen nagyon jellemző volt rám, csak az utóbbi időben elmaradt.

Szerző: Szarvas Zsuzsanna