Nonverbális, minden korosztálynak szóló berlini bábelőadás a Puckban

•  Fotó: Berlini Merlin Bábszínház

Fotó: Berlini Merlin Bábszínház

A berlini Merlin Bábszínház vendégszerepel a kolozsvári Puck Bábszínházban.

Krónika

2024. október 21., 16:202024. október 21., 16:20

A Noone’s land nonverbális, minden korosztálynak ajánlott produkció – olvasható a Puck közleményében. A németországi társulat előadását október 23-án, szerdán tekintheti meg a kolozsvári közönség. A Merlin Bábszínházat 1995-ben Athénban alapította Demy Papada és Dimitris Stamou, akik

vizuális művészekként kezdték pályafutásukat, báb-, illetve maszkkészítéssel is foglalkoztak.

2001-től kezdődően fiataloknak hoztak létre előadásokat, jelenleg pedig Berlinben alkotnak. A produkcióban a különböző báb- és vizuális technikák ötvözete jelenik meg, amelyeknek hatására egy különleges látványvilág jelenik meg a színpadon.

Az előadás középpontjában a belső szabadság áll, amelyet egy madárijesztő történetén keresztül mesélnek el,

akinek képzelete, kreativitása és álmai ütköznek a valósággal.

korábban írtuk

(Báb)színház az egész világ: 30 ezren voltak kíváncsiak a kolozsvári WonderPuck fesztivál előadásaira (VIDEÓ)
(Báb)színház az egész világ: 30 ezren voltak kíváncsiak a kolozsvári WonderPuck fesztivál előadásaira (VIDEÓ)

Három napig gyerekzsivalytól volt hangos Kolozsvár főtere, belvárosa, szeptember 6. és 8. között zajlott ugyanis a már hagyományosnak számító WonderPuck Utcaszínházi Fesztivál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 21., hétfő

Héja-nász: Ady és Léda viharos szerelmét végigkísérő leveleket tettek közzé

Ady Endre és Léda digitalizált leveleit is elérhetővé tette a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) az általa üzemeltetett Copia tartalomszolgáltatás felületén – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.

Héja-nász: Ady és Léda viharos szerelmét végigkísérő leveleket tettek közzé
2024. október 20., vasárnap

Történelemóra „görbe tükörrel és fekete zongorával”: svédországi magyaroknak viszi el előadását két kolozsvári alkotó

Két erdélyi alkotó, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze és Szép András zongoraművész, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem korrepetitora svédországi turnéra indul.

Történelemóra „görbe tükörrel és fekete zongorával”: svédországi magyaroknak viszi el előadását két kolozsvári alkotó
2024. október 18., péntek

Főleg a Z generáció tagjainak szól a 111 éve épült erdélyi szecessziós gyöngyszem ingyenes bemutatása

Kifejezetten a Z generációnak mutatják be Marosvásárhely szecessziós ékkövét, a 111 éve épült Kultúrpalotát szombaton.

Főleg a Z generáció tagjainak szól a 111 éve épült erdélyi szecessziós gyöngyszem ingyenes bemutatása
2024. október 17., csütörtök

Vidéki erdélyi iskolákba viszi el az élő irodalmat a Helikon

Vidéki erdélyi iskolákba, a Szilágyságba is elviszi az élő irodalmat a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat.

Vidéki erdélyi iskolákba viszi el az élő irodalmat a Helikon
2024. október 17., csütörtök

Több erdélyi magyar társulat lép fel a román fővárosban az Országos Színházi Fesztiválon

Október 18. és 28. között Bukarestben rendezik meg a 34. Országos Színházi Fesztivált (FNT), amelyen mindig szerepelnek erdélyi magyar színházi előadások, produkciók is.

Több erdélyi magyar társulat lép fel a román fővárosban az Országos Színházi Fesztiválon
2024. október 14., hétfő

Kék pillangók, vörös hangyák – közös produkciót mutat be a román és magyar társulat

A kolozsvári Puck Bábszínház október 15-én 17 órától mutatja be legújabb előadását, melyet a magyar és román társulat közösen hozott létre.

Kék pillangók, vörös hangyák – közös produkciót mutat be a román és magyar társulat
2024. október 14., hétfő

Újjáélesztenék a zaguzséni Jakabffy–Juhász-kastélyt

Kulturális és turisztikai központtá alakítják a zaguzséni Jakabffy–Juhász-kastélyt, a 19. századi nemesi lak a hétvégén első alkalommal nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Újjáélesztenék a zaguzséni Jakabffy–Juhász-kastélyt
2024. október 14., hétfő

József Attila által dedikált kötet és Kossuth levele is szép összegért talált gazdára

Több mint egymillió forintért kelt el József Attila Nem én kiáltok című, 1924-es verseskötetének dedikált példánya az Antikvárium.hu vasárnap zárult online árverésén.

József Attila által dedikált kötet és Kossuth levele is szép összegért talált gazdára
2024. október 11., péntek

Román filmeket vetítenek a magyar fővárosban

Hat új film és két közönségtalálkozó várja az érdeklődőket jövő héten a hétfőtől szombatig tartó 18. Román Filmhéten – tájékoztatta a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház pénteken az MTI-t.

Román filmeket vetítenek a magyar fővárosban
2024. október 11., péntek

„Folytassátok, barátaim!” – névadója nélkül muzsikál tovább a népszerű zenekar

A Csík Zenekar egyik alapítója, névadója, Csík János úgy döntött, hogy 2025-től nem vesz részt a rendszerszintű együtt muzsikálásban – közölte az együttes.

„Folytassátok, barátaim!” – névadója nélkül muzsikál tovább a népszerű zenekar