Fegyverkeznek. Románia saját harci drónokat is gyárt amerikai partnerségben
Fotó: Facebook/Bogdan Ivan
Erdélyben készülnek Románia saját gyártású harci drónjai – jelentette be a bukaresti gazdasági minisztérium.
2025. március 28., 16:202025. március 28., 16:20
Románia az év végéig megkezdi a NATO-szabványoknak megfelelő katonai drónok, robbanóanyagok és lőszerek gyártását – jelentette be a gazdasági minisztérium, ennek érdekében több elhagyott gyárat és részleget korszerűsíthetnek és bővíthetnek európai forrásokból az Európai Bizottság által bejelentett 800 milliárd eurós hatalmas fegyverkezési terv keretében.
– mondta Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter a szenátusban tartott vitán. Az első szakaszban a drónokat az amerikai partnerek által szállított alkatrészekből szerelik össze, a gyártás során pedig helyben gyártott elemeket is beépítenek.
„Célunk, hogy minden dróntípusból 20-25 darabot, tehát idén körülbelül 50 darabot készítsünk. Reméljük, hogy júliustól megkezdhetjük a gyártást a Carfil alkatrészeiből” – mondta Mircea Petru Tanțău, a Carfil igazgatój a Pro TV News szerint.
Bogdan Ivan gazdasági miniszter elmondta, hogy „többféle dróntípuson dolgozunk, május végéig kalibráljuk és teszteljük a prototípusokat, és a nyáron megkezdjük a tényleges gyártást”.
A gazdasági minisztérium a robbanóanyag-gyártás újraindítását is célul tűzte ki. A tárcavezető bejelentette, hogy az év végéig TNT-t fognak gyártani a fogarasi lőporgyárban, amely a Romarm-hoz, Románia fő katonaieszköz-gyártójához és -exportőréhez tartozik.
Ez lesz a legnagyobb ilyen jellegű gyártóüzem Európában, és hozzájárul majd Románia NATO-lőszerellátási kapacitásának növeléséhez. A munkálatok azonnal megkezdődnek, amint a földterület kisajátítása lezárul. Ezzel párhuzamosan a gazdasági minisztérium 20 millió eurót fektet be a plopeni-i haditechnikai üzem korszerűsítésébe, hogy a NATO-szabványoknak megfelelő tüzérségi lövedékeket tudjon gyártani.
„A 155-ös kaliberű NATO-lövedék, valamint a 120-as lövedék gyártásán dolgozunk, amely az Abrams harckocsikba kerül” – mondta Tiberiu Pârvu, a gyár igazgatója.
Az ország mintegy felét érintő első- és másodfokú viharriasztásokat bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A kiadások csökkentését és a beruházások növelését folytatni kell – állapította meg Tánczos Barna pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy idén március végén 2,28 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány.
A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.
A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/
A George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje amerikai népszerűsítésére vonatkozó a szerződés nem lépett hatályba, és az ilyen szolgáltatásokért nem fizettek pénzt – közölte az érintett amerikai lobbicég.
A CSM az Igazságügyi Felügyelethez fordul annak a bírónak az ügyében, aki egy, a jogi szakértők által keményen bírált döntéssel felfüggesztette a tavalyi elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő alkotmánybírósági döntést.
Idén is folytatódik a munkaügyi minisztérium országos lombikbébi programja, amely jelentős anyagi támogatással segíti a meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket a gyermekvállalásban.
szóljon hozzá!